Szép győzelem a cívisvárosban
Az NB-I/B-hez méltatlan pályával, a helyenként nem nekünk kedvező ítéletekkel és a keményen, szívósan csatázó, de szimpatikus vendéglátókkal is sikeresen küzdött meg csapatunk, és szép győzelmet aratott a Debreceni EAC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen.
Debreceni EAC - MTK Törökbálint 89 - 107 (28-25, 22-28, 19-26, 20-28)
Debrecen, OEC Tornacsarnok, 50 néző
Mivel most játszottunk először az NB-I/B-ben a DEAC otthonában, először azt hittük rossz helyen járunk, amikor a megadott címre megérkeztünk. Két úriember lelkesen ütögette a teniszlabdákat, és mondták, hogy ne aggódjunk, 50 perccel a meccs kezdete előtt abbahagyják a csatát, és valóban, még a teniszhálót is leszerelték. No nem is emiatt aggódtunk, hanem azért, mert kiderült, hogy tényleg itt fogunk játszani. A kicsi tornateremben beton keménységű padló és az előírtnál mintegy három méterrel rövidebb kosárlabda pálya késztetett gondolkodásra bennünket: vajon hogyan lehetett ezt a termet NB-I/B-re alkalmasnak minősíteni?
Jól kezdtük a mérkőzést, és a negyed derekánál öt ponttal is vezettünk. Utána viszont szinte mindenhonnan betaláltak a hazaiak, elsősorban a fiatal Nagy Botond volt elemében, és az első játékrész után három pontos debreceni vezetést mutatott az eredményjelző.
Még a következő öt perc után is a hazaiak vezettek - már csak egy ponttal -, miközben a gyors játék, és a jó dobószázalékok sok pontot, látványos mérkőzést eredményeztek. Ekkor Molnár István egy időkérésnél újabb instrukciókkal elindított egy folyamatot, amelynek során egyre inkább átvettük az irányítást, és ezzel együtt a vezetést. A félidőre már három pontos előnyt sikerült kiharcolnunk.
A nagyszünet után egyre inkább látszott, hogy a türelem tényleg rózsát terem. Irányítóink, Szarvas Gábor és Spiriev Olivér nagyszerűen szervezték a játékunkat, Szabó Balázs uralta a palánk alatti területet, Bihari Máté fantasztikusan kűzdött, és egyre másra dobta a kosarakat, Hajmásy Péter pedig dobógép üzemmódba kapcsolt. Péter nem kevesebb, mint 11 triplát (!) süllyesztett el a debreceniek gyűrűjében, és ezzel megdöntötte Kollár Balázs korábbi klubrekordját az egy meccsen dobott hárompontosok vonatkozásában.
Előnyünk fokozatosan nőtt, a végjátékot már megnyugtató előny birtokában kezdhettük meg, és végül biztos, 18 pontos győzelmet arattunk egy olyan csapat ellen, akivel szemben senki nem mehet biztosra, főleg Debrecenben.
Molnár István vezetőedző: Okos, taktikus játékkal sikerült felőrölni a fiatal, lelkes hazaiak ellenállását.
*****
Egy félidőn át remekül játszott, és jól tartotta magát a mieinknél javarészt idősebb játékosokból álló hazaiakkal szemben az U20-as csapatunk. Sajnos a harmadik negyedben nagyon kikaptunk, és ezzel - a papírformának megfelelően - elúszott a mérkőzés is.
Debreceni EAC U20 - MTK Törökbálint U20 101-81
Molnár Tamás edző: Jól kezdtünk, és fitalságunkat kompenzáltuk lelkesedéssel, és harciassággal. Sajnos a harmadik negyedben ellenfelünk elhúzott, és már csak követni tudtuk őket. Jól játszottunk, és egy idősebb csapattól kaptunk ki. Gratulálok!