Szenzációs: Kecskeméten is nyertek!

Szenzációs: Kecskeméten is nyertek!

Egyelőre „csak” játékosokat veszít, meccset nem, így tartja második helyét a kosárlabda NB I B-ben a remek hónapot produkáló MTK Törökbálint

Spiriev Olivér, Laczka István, Kovács Attila, Jaroslav Gorski, Horváth Csaba. Az NB I B-ben nagyon sok csapat elfogadná ezt az összeállítást kezdő ötösnek… Nos, ők azok a játékosok, akik a bajnokságnak nekiugró alapcsapatból különböző okok miatt már nem álltak Molnár István vezetőedző rendelkezésére a Kecskeméti Főiskola elleni vasárnapi idegenbeli mérkőzésen.

Úgy fogyunk, hogy a módszert szabadalmaztathatnánk – írta Spiriev Attila klubmenedzser a kék-fehérek honlapján a találkozó beharangozójában. Viccet félretéve, az „Elite” valami unikálisra mintha tényleg rátalált volna, hiszen a játékoskeret összetételének kényszerű diétája egyelőre se vérszegénységet nem okoz, se a pontok gyarapodását nem hátráltatja, amit a megmaradt „fél” csapat letesz az asztalra az hétről-hétre kerek, egész.

A karcsúsodás azonban nyilvánvaló, ráadásul hónapokkal ezelőtt elkezdődött, amikor az egyik legnagyobb szponzor kiszállt a támogató körből. Az eset külön cikk témája lehetne, lényegében az történt, hogy a korábbi megállapodástól eltérően a további apanázsért a csapatnak azonnal Budapestre kellett volna költöznie. A klubvezetés viszont ezt a kívánságot több szempont alapján sem akceptálta, így viszont a büdzsé szerényebb lett.

Ennek következtében a nyáron igazolt négy rutinos, főként 4-es, 5-ös (magas) posztokon bevethető játékosból hármat elveszítettek: Kovács Attila visszatért az NB I A csoportjában küzdő Jászberényhez, Horváth Csaba leállt, Jaroslav Gorski pedig már a nagy rivális Salgótarján mezében látogatott el újból a Köztársaság téri tornaterembe.

Hogy onnan azután új csapattársaival együtt vesztesen távozzon… Voltaképpen ekkor kezdődött a csoda. A törökbálinti MTK-sok ugyanis - a munkahelyi elfoglaltságok miatt az NB II-es Budafokhoz igazoló Laczka Istvánnal együtt - hiába vesztették el gyakorlatilag a csapat rutinosabb részét, Szarvas Gábor, Hajmásy Péter, Spiriev Olivér, Bihari Máté és Szabó Balázs révén még mindig rendelkeztek ebben az osztályban kiemelkedő tudású játékosokkal, akik elkezdtek extrákat nyújtani, miközben Baross Kristóf, Nedelcu Gergő és a többiek felzárkóztak melléjük. E recept alapján először a kissé túlzott magabiztossággal érkező nógrádi bajnokjelölt konstatálta meglepetten, hogy nem bír a meccs hajrájában extázisban pörgő törökbálinti kék-fehérekkel (104:97). Borult a papírforma, persze ez még akár egyetlen kifutott eredmény is lehetett volna.

Ám ezt követően a hazai pályán meglehetősen veszélyes Nagykőrös otthonából sikerült győztesen távozni (93:85), ami megint csak kellemes meglepetés. Az Óbudai Kaszások ellen vélhetően az adott körülmények között is a győzelem volt a (megvalósított) elvárás (112:87).

De mielőtt a kép rózsaszínűvé vált volna, az otthon ugyancsak bárkit elkapni képes Kecskeméti Főiskola elleni derbit megelőzően Spiriev Olivér lábujja eltört... Több mint kérdéses volt tehát, hogy még ezt a veszteséget elbírja-e az elmúlt hetekben remek közösséggé összekovácsolódott gárda.

Elbírta. A vasárnap délután lejátszott mérkőzésen Kecskeméti Főiskola - MTK Törökbálint 83-84! Izgalmas hajrában, aminek volt némi dulakodással tarkított utóélete, ismét sikerült behúzni a mérkőzést.

Így az „Elite” 15 mérkőzésből 13-at megnyert és második helyen áll az ugyanilyen mutatóval rendelkező Eger mögött, megelőzve az egy vereséggel többet begyűjtött Salgótarjánt. Az eredmények tehát olyanok, mintha mi sem történt volna. Ez nyilván nem fog így menni a végtelenségig, de már az utóbbi hetek teljesítményéért is le a kalappal.

Szombaton 18 órától jön a Baja. Ahogy mostanában, csak mindig a következőt!

(Fotó: Bodrogi Dávid)

Forrás: 
Törökbálinti Újság