Szabó Tibor az MTK-hoz került
Törökbálint – Centerposzton nem lehet gondja Szarvas Gábor csapatának.
A B-csoportos MTK Törökbálint csapatában folytatja pályafutását Szabó Tibor. A 29 éves center, aki korábban Kecskeméten, Fehérváron és Debrecenben is megfordult, három külföldön töltött év (előbb az olasz C Regionale bajnokságban szereplő szicíliai Maurilio Millone Capo d’Orlando együttesében játszott, majd két évet a francia harmadosztályú Châteauroux Basket Club 36 csapatánál töltött) után tavaly tért haza, és előbb a MAFC-nál, majd a másodosztályú Veszprémben kosarazott.
- Trepák Zoltán mellett még egy klasszikus centert igazoltunk, Szabó Tibort. A 212 cm magas kosaras óriási tehetségnek indult, de a sajnálatos hazai szokás szerint 18 éves korától egy nagycsapat padján töltött el éveket, és közben szép lassan feladta a korábbi ambícióit. Aztán még próbálkozott itthon, majd 3 évet külföldön kosarazott. Hazatérte után tavaly előbb a MAFC-ban, majd Veszprémben játszott. Azt remélem, hogy nálunk újra motivált lesz, mert a kora alapján még szinte bárhova eljuthat. Mindenesetre az első két hétben nagyon szépen dolgozott. Számítunk rá - nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Spiriev Attila ügyvezető.