Svájc ellen kezd az U20-as válogatott

A rendező nemzet, Bulgária tavaly megnyerte az U18-as korosztályt, mögötte Dánia vívta még ki a feljutást, míg két évvel ezelőtt a finn-cseh duó örülhetett a mostanival megegyező korosztály (1992-93) kontinenstornáján, így most is ezektől a csapatoktól várhatunk jó szereplést. Fiainknak nincs tehát könnyű dolguk, mivel Finnországgal és Csehországgal is egy négyesbe kerültek, így első mérkőzésükön rögtön el is dőlhet a sorsuk, hogy egyáltalán marad-e esély a csoportból való továbbjutásra, miután a papíron leggyengébb ellenféllel, Svájccal néznek szembe hazánk legjobbjai.

A banki hitelek törlesztése miatt sokat emlegetett ország kosárlabda csapata (sajnos) hozzánk hasonlóan stabil B-divíziós résztvevőnek számít. Tavaly a 21. helyen végeztek az U20-as korosztályban 22 csapatból, és megmérkőztek a mieinkkel is, a vége 70-65-ös magyar siker lett. 2011-ben az eggyel alacsonyabb korosztályban, az U18-ban is hazánk legjobbjai mögött zártak, akkor a 13. helyet szerezték meg, míg egy évvel korábban, a mostanival megegyező korcsoport (1992 előtt születettek) versenyén legyőzve Radovics József tanítványait kilenc ponttal, kettővel előttünk fejezték be a tornát a 11. pozícióban. Igazi sztárjuk nincsen, de szerb és afroamerikai játékosok egész sora alkotja

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu