Salgótarján: Vannak még tartalékok

Az NB I/B-s férfi kosárlabda bajnokság hét végi fordulójában szabadnaposként nem lépett pályára a Konecranes-Salgótarjáni KSE csapata, amely két nagy riválisa, az EKF-Eger-Hész és az MTK Törökbálint mögött a Keleti csoport harmadik helyéről várhatja a jövő szombati hazai folytatást. Az alapszakasz hajrája előtt Dániel Tamás szakmai vezetőt a gárda eddigi szerepléséről, illetve további kilátásairól faggattuk.

Az alapszakasz utolsó negyedébe a listavezető duótól alig lemaradva a harmadik helyen fordulnak, miközben az amatőr csapatok számára kiírt Hepp Kupa serlegét is besöpörték. Mindez akár elégedettségre is okot adhatna, vagy mégsem?
– Egyértelmű, hogy állhatnánk jobban is, de azt gondolom, hogy az indulásunkat, a körülményeinket, lehetőségeinket egybevetve ott vagyunk, ahol lennünk kell. Persze sokkal jobban nézne ki számunkra a tabella, ha tizenöt mérkőzésből tizenöt győzelemmel állnánk.
Három fiaskó azonban becsúszott, ezek közül kettő ráadásul a legnagyobb csoportriválisok otthonában. Miben látja a vereségek okait?
– A három vereségből a legelső fordulóban elszenvedett bajain azért nem érdemes komolyan morfondíroznunk, mert az ott pályára lépett csapatunk nyilván köszönőviszonyban sincs a mostanival. Hozzátéve persze, hogy miként azt Salgótarjánban is láthattuk, Hosszú István együttese egy nagyon jó szerkezetű, masszív csapat. A két rangadón, Egerben és Törökbálinton nagyjából azonos volt a koreográfia, hisz’ mindkét esetben a kezünkben volt a győzelem, és csak magunkat okolhatjuk, hogy hibáinkkal odaajándékoztuk a két pontot riválisainknak.
Mindez azonban még bele is férne, viszont, ahogy azt a törökbálinti találkozó után le is nyilatkozta, a hátralévő mérkőzéseken már nem hibázhatnak.
– Pillanatnyilag a harmadik helyen állunk, egy vereséggel van több a számlánkon, mint az Egernek és a Törökbálintnak, de a sorsolás egyértelműen nekünk kedvez. Mindkét ellenfelünk játszik még olyan mérkőzéseket más csapatokkal, ahol nem tudom elképzelni, hogy egy-egy vereség ne csúszna be nekik, de a lényeg, hogy a sorsunk továbbra is a saját kezünkben van. Ha mi minden hátralévő mérkőzésünket nyerjük, és legalább hét ponttal verjük az Egert és nyolccal a Törökbálintot, akkor alapszakasz-győztesként megyünk a rájátszásba, ami nagyon sokat jelenthet. Úgy gondolom, hogy ezt nekünk tudnunk kell teljesíteni, és fogjuk is, annak ellenére, hogy most már hosszú hetek óta serültjeink, betegeink vannak.

Forrás: 
NPORT.hu