Sabáli: A Kecskemét a toronymagas esélyes
Budapest - A döntőbe kerülés a MAFC célja a Hepp-kupán.
Január 4-5-én Győrben rendezik a Hepp Kupa négyes döntőjét. A Final Fourba az MTK-Törökbálint, a Kecskemét, a MAFC és házigazda Győr-SZOL-Széchenyi Egyetem csapatai jutottak be. Az egyik pénteki elődöntőn a Győr és a MAFC gárdája csap össze, Sabáli Balázs, a fővárosiak vezetőedzője nehéz mérkőzésre számít, de a fináléba várja csapatát.
- Mint minden edző, én is azt várom, hogy a csapatom a döntőbe jusson, de ez nem lesz egyszerű számunkra - kezdte a szakember. - Idén egyszer már találkoztunk a Győrrel, hazai pályán sikerült őket legyőznünk. Úgy gondolom azonban, hogy ez nem jelent semmit, hiszen ez most egy egyszeri alkalom lesz és mindkét csapat célja a döntőbe kerülés, illetve ellenfelünk játszik majd hazai pályán. Nagyjából mindenki egészséges, teljes csapattal készülünk a hétvégére.
Mit vár a másik párharctól? Ki nyeri az MTK - Kecskemét elődöntőt?
- Ha reálisan nézzük, akkor a Kecskemét csapata kiemelkedik a B csoport mezőnyéből, és az MTK elleni párharcból is ők kerülnek ki szerintem győztesként. Úgy gondolom, hogy a Kecskemét a Hepp Kupa toronymagas esélyese - mondta a BB1.hu-nak Sabáli Balázs.