Rondo 44 pontját is elbírta a Heat


Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra került sor a második mérkőzésre a keleti 2., illetve 4. kiemelt párharcában, melynek végén a Miami Heat szinte végig hátrányból játszva tudta kiharcolni a hosszabbítást, ahol a hősiesen, hatalmas szívvel játszó Boston Celticsben már nem maradt elég szufla a győzelemhez. Rajon Rondo 44 pontos, 10 gólpasszos produkciója sem tudta ellensúlyozni Paul Pierce kipontozódását, illetve sok korábbi indokolatlan és ütemtelen vállalását, de a korábban sokszor leírt Rivers-legénység így is megmutatta, hogy korántsem lefutott ez a párharc. A mérkőzés sajnos nem csak a két csapat fantasztikus teljesítménye miatt lesz hangos a sajtóban, hanem az NBA-ben idén már szinte megszokottnak számító "harmadik tényező" jelenléte okán is. Nézzük, mit érdemes tudni a fantasztikusra sikeredett derbiről!


Miami Heat (2.) Boston Celtics (4.) 115 111 hosszabbítás után


Az első meccs tapasztalataiból kiindulva kevesen gondolták volna, hogy a második felvonásban akár könnyen ki is egyenlítheti a párharcot a Celtics, de a rutinos bostoniak hihetetlen elánnal kezdték a derbit, s már az első félidő végére 22 pontot összekaparó Rajon Rondo főszereplésével 7 egységnyi fórt harcoltak ki. A

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu