Óriási küzdés és győzelem Baján
Bár a félidőben öt pont volt az előnyünk, a negyedik negyed elején már 10 ponttal is vezetett a Baja. Egységes csapatunk azonban megint fantasztikusan küzdött, és fordítani tudott, így mi örülhettünk a felsőházi rájátszás első mérkőzésén a nagyon értékes győzelemnek.
Bajai Bácska FKE - MTK Törökbálint 86-91 (23-21, 21-28, 28-15, 14-28)
Baja, MNÁMK Sportcsarnok, 300 néző
Egy jelentős kosárlabdás hagyományokkal rendelkező városban, Baján kezdte meg csapatunk a felsőházi rájátszásban a Keleti csoport legjobb csapatai elleni mérkőzés sorozatot. A hazaiak a tavalyi pontvadászatban az ezüstéremig jutottak, és csapatuk szinte változatlan az akkorihoz képest.
Jól kezdtük a találkozót, Bihari Máté gól jó plusz dobás akciójával és Wehner Zoltán triplájával négypontos vezetéshez jutottunk (2-6). Aztán felváltva estek a kosarak, és fej-fej mellett haladt a két együttes. Nálunk Spiriev Olivér kétszer, Wehner (büntetőből) Szarvas (tripla) majd megint Spiriev, megint Wehner és végül Bihari volt eredményes az első negyedben. De a negyedet a hazaiak zárták kis előnnyel (23-21).
A második játékrészben sem igen változott a játék menete. Mindkét vezetőedző ragaszkodott az alapembereihez, és szinte csak kényszerből cserélt, amikor a személyi hibák kezdtek gyűlni egy-egy játékosnál. Nálunk Radovics Richárd és Baross Kristóf volt e téren gondban. Előbbi percek alatt három faultot gyűjtött be, Baross már az első félidőben négy személyi hibánál járt. Továbbra is a Spiriev-Szarvas-Wehner-Bihari kvartett termelte a pontokat, de a többiek is hozzájárultak ahhoz, hogy a félidőre 5 pontos előnyt harcoltunk ki (44-49).
Aztán pocsékul indítottuk a második félidőt. Szinte még vissza sem ült a szépszámú, de meglepően passzív (inkább csak be-bekiabáló, de az övéit nem biztató) közönség a helyére, és a 8-0-ás periódust produkáló hazaiak máris átvették a vezetést. Aztán valamelyest magunkra találtunk, de az egész harmadik negyedben nem találtuk a jó ritmust. Egy-egy szép megoldás után bosszantó hibák következtek, amiket a hazaiak jól kihasználtak. A negyed végén nem tűnt rózsásnak a helyzetünk, mivel a Baja 9 ponttal vezetett.
Sőt hét perccel a vége előtt 77-67-nél még mindig elég messzinek tűnt a siker. De a tartását egy pillanatra sem vesztette el a csapatunk! A védekezésünk hatékonyságának javulásával a támadó oldalon is könnyebbé vált a helyzet, és elkezdtünk közeledni az ettől bizonytalanabbá váló hazaiakhoz. Sőt, gyakorlatilag állva hagytuk a Baját! 77-67 után Spiriev (dupla), Wehner (tripla), Spiriev (dupla), Szarvas (dupla majd tripla), Wehner (két dupla) végül Bihari (dupla) szerzett (mezőny) kosarakat, és közben a hazaiak közül csak Hosszú Gergelynek sikerült egyszer a mi gyűrűnkbe betalálnia. Szinte pillanatok alatt egy elképesztő 18-2-es száguldást produkáltak a fiúk, és 79-85-re alakították az állást! Az utolsó percben mindent megpróbált a Baja, és Délity majd Hosszú dobott is egy-egy triplát, de a taktikai szabálytalanságok után (majdnem) minden büntetőt bedobtak a mieink, és......... jöhetett a tánc!!!
A bajnokság ezen szakaszában már csak jó és még jobb csapatok mérkőznek, így minden egyes győzelem igen értékes. Baján soha nem könnyű nyerni, nagy büszkeség számunkra, hogy nekünk ezúttal sikerült.
A legfontosabb periódusban Molnár Istvánnak sikerült megtalálni azt a taktikát, ami a győzelem receptje volt, és játékosaink ezúttal is bizonyították, hogy egységes, nagyszerű csapatot alkotnak. Az éppen pályán játszókat a kispadon ülők (állók) biztatták, hergelték, segítették, és így közösen, együtt érte el a csapat ezt az újabb szép sikert.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy végig korrekt játékvezetést tapasztaltunk, a Gelencsér György - Maár Gábor - Praksch Péter bíró trió hagyta, hogy a találkozót a játékosok döntsék el.
A következő fordulóban (23-án, szombaton) az az Eger jön Törökbálintra, amely ellen lenne törleszteni valónk, mivel az előző bajnokságban oda-vissza nyertek ellenünk. A találkozó egyúttal az MTK sportklub fennállásának 125 éves évfordulóját ünneplő eseménysorozat része is lesz, jó lenne egy újabb győzelmet is ünnepelni. Ehhez viszont nagy segítséget jelent egy fergeteges biztatás, úgyhogy aki csak tud, legyen ott már fél hatkor jövő szombaton a Bálint Márton Iskola sportcsarnokában, Törökbálinton!
Molnár István vezetőedző: Nagyon fontos győzelmet arattunk. Az első félidőben mindkét csapat "kóstolgatta" egymást. A szünet után felültünk egy hullámvasútra. A győzelmünket annak köszönhetjük, hogy az utolsó 5 percben nem a lejtmeneten, hanem a hullámvasút tetején tudtunk maradni.