Rangadó Egerben
Nehéz feladat előtt áll csapatunk szombaton. Ugyanis nem a képen látható témával kapcsolatban látogatunk Egerbe, hanem a kitűnő hazai együttessel játszunk rangadót.
A szezonban ez lesz az első olyan mérkőzésünk, amelyiken talán nem mi számítunk esélyesebbnek, de persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne a győzelem reményében készülnénk a derbire.
A tavalyi szezonban az összesített ötödik helyen végzett, és a nyáron még tovább erősödött egri csapat lehengerlő győzelmekkel kezdte a bajnokságot. Első hat mérkőzésükön nem csak nyertek, hanem szinte átgázoltak ellenfeleiken. A Tiszaújvárost 15, a Baját 32, a DEAC-ot 42, a Nagykőröst 16, a Szerencset 44, az Óbudai Kaszásokat 28 ponttal verték. Ezek után meglepetésre négy ponttal kikaptak a Kecskeméti Főiskolától, majd a Hódmezővásárhely is legyőzte őket öt ponttal.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy mindkét meccset tulajdonképpen az egriek vesztették el, főleg azzal, hogy a híresen jó kinti dobásaik nem ültek. A Kecskemét ellen 32 tripla kísérletből csak ötször, míg a Vásárhely ellen 25 próbálkozásból négyszer találtak a gyűrűbe.
Nem gondolhatjuk, hogy ez ezúttal is így lesz, és nyilván az egri együttes háza táján is igyekeztek a fejekben rendet tenni, úgyhogy vélhetően egy mindenre kész házigazda ellen kell helytállnia csapatunknak.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy változások történtek a keretben. Kollár Balázs nem folytatja nálunk tovább, viszont leigazoltuk Hajmásy Pétert és próbaidőre Máté Márkot is.
Sajnos Bihari Máté comb sérülése még nem jött rendbe, így ő nem léphet pályára szombaton, viszont végre újra játékra kész Szabó Balázs, vele kalkulálhat az egyébként egri származású mester, Molnár István. A többiek egészségesek és elszántak.
Az ellenfélről tudni kell, hogy bár nevében főiskolai csapatról van szó, azért jónéhány igen rutinos profi is erősíti őket. Elég ha csak a kitűnő centert, a 29 éves Zsemlye Sándort (aki hosszú évek óta az egri sikerek egyik főszereplője), a szintén 29 esztendős irányítót, Krasznai Tibort (aki kilenc szezont húzott le az NB-I/A csoportban), vagy éppen nyári szerzeményüket, az öt éves A-csoportos tapasztalattal rendelkező, kétméteres Kováts Róbertet említjük (akit a szezon előtt Kaposvárról igazoltak Egerbe). De további kitűnő kosárlabdázók, mint például Máté Balázs, Erdei Ádám, Klepej Roland, Szarvas Péter, Farkasinszki Gábor és egy "hosszú pad" áll a Széles-Kovács Gyula - Váczi Péter edzőpáros rendelkezésére.
Igazi rangadó ígérkezik tehát szombaton 16 órai kezdettel, és örülünk, hogy az MTK Család Hagyományőrző Egyesület szervezésében egy szurkolói csoport külön busszal jön drukkolni (az útiköltséget teljes egészében az egyesület fizeti!). Ha valaki még akar jönni, az jelentkezzen Bodrogi Tamásnál az mtk.csalad@gmail.com e-mail címen, vagy a 06-70-310-3078-as telefonszámon. A szurkolói busz szombaton a Műcsarnok háta mögött, a Műjégpályával szemben várja a jelentkezett szurkolókat, és pontban délután fél kettőkor indul.
A megszokottól eltérően az U20-as mérkőzés ezúttal nem a felnőtt meccs előtt, hanem utána, 18 órakor kezdődik.