Parázs meccsen győztünk Kecskeméten
Bár a külső körülmények mostanában számunkra nem túl kedvezően alakulnak, csapatunk Kecskeméten újabb igen fontos párharcot vívott meg sikerrel, és folytatta az immár hétre duzzadt győzelmi sorozatot.
Annak ellenére, hogy matematikailag még nem jelenthető ki, de a realitások szerint a kecskeméti diadallal biztosítottuk helyünket a csoport legjobb négy csapata között, és így történetünk során először a felsőházi rájátszásban vehetünk majd részt.
Kecskeméti Főiskola - MTK Törökbálint 83-84 (32-22, 12-23, 17-23, 22-16)
Kecskeméti Főiskola Sportcsarnoka, 100 néző
Az első öt perc kiegyenlített játéka után a negyed második felében a hazaiaknak sikerült a saját játékukat játszani, ráadásul szinte mindent bedobtak, és tízpontos előnyre tettek szert (32-22). Ráadásul az amúgy is igen szűk rotációnk mellett további gondot jelentett, hogy Szabó Balázsra három faultot fújtak rá.
A második játékrészben nagyon fegyelmezetten játszott a csapatunk, és ekkor javarészt a mi akaratunk érvényesült. Elsősorban Szarvas Gábor és Bihari Máté húzták a szekeret. Előbb csökkentettük a hátrányt, majd a félidőben már egy ponttal nálunk volt az előny (44-45).
Fordulás után Szabó Balázst néhány perc alatt kifújták, de ekkorra Hajmásy Péter is elkezdett betalálni, és Baross Kristóf is remekül játszott. Elmentünk nyolc ponttal, amiből a negyed végéig hetet meg is tartottunk. Nagyon feszült volt a hangulat. Az ellenfél edzője folyamatosan beszólogatott játékosainknak, sőt vezetőedzőnknek is, és a hazai közönség sem a saját csapatának buzdításával, hanem a mieink pocskondiázásával volt elfoglalva. Sajnos a játékvezetők sem álltak e helyzet magaslatán, ami nem csak a több tévesnek tűnő ítéletben jelentkezett, hanem abban is, hogy hagyták elszabadulni az indulatokat. A negyed vége előtt az ellenfél centere, Gruda Gergely szándékosan fellökte Bíró Pétert, majd a kialakult lökdösődés után mindkét játékost kiállították, sőt a padról a pályára belépő - addigra már kipontozódott - Nedelcu Gergőt is.
Miután a kedélyek némiképp megnyugodtak, a záró felvonásban néha felzárkózott a Kecskemét, de végig mi vezettünk, és nagy izgalmak közepette, egyetlen pontocskával megnyertük a derbit.
Örömünkbe sajnos üröm is vegyült. A lefújás után játékosaink érthetően nagyon örültek az igen nehéz körülmények ellenére kivívott győzelemnek, és boldogan ünnepelték magukat a csapatunkat végig bíztató szurkolóink előtt. Ekkor az ellenfél drukkerei közül sokan berontottak a pályára, inzultálták sportolóinkat (sehol egy közbeavatkozó rendező!), majd az ellenfél egyik játékosa, Pongó Máté odament Bihari Mátéhoz, és fellökte őt! Erre a játékvezetők nemcsak a magáról megfeledkező Pongót, hanem - teljesen érthetetlenül - a mi játékosunkat is kiállították. (Megjegyzendő, hogy a három játékvezető mellé beígért komisszár nem volt jelen a mérkőzésen.)
Kár, hogy a hazaiak képtelenek voltak sportszerűen elviselni a vereségüket, de mi ne ezzel foglalkozzunk, hanem örüljünk annak, hogy csapatunk ismét óriásit küzdött, végig nagyon akarta a győzelmet, és ennek eredménye a siker.
Molnár István vezetőedző: Az első negyed után "fejben" sikerült rendezni a játékunkat, és egy védekezés-váltással megzavartuk a nagyon tehetséges fiatalokkal felálló "kecskemétieket". A külső körülményekkel nem foglalkozunk - van gondolatom erről is - de most sokkal fontosabb a Baja elleni mérkőzés.
(Fotó: Bodrogi Dávid)
*****
Nagyon izgalmasan alakult az U20-as mérkőzés is, amiben viszont sajnos nem mi jöttünk ki győztesen.
Kecskeméti Főiskola U20 - MTK Törökbálint U20 65-63 (13-16, 22-15, 16-22, 10-14)
Szinte végig fej-fej mellett haladt a két együttes. Fél perccel a mérkőzés vége előtt egy pontos vezetésünknél dobhattunk két büntetőt, de mindkettő kimaradt, és a hazaiak az ellentámadásuk végén egy triplával megnyerték a találkozót.
Molnár Tamás edző: Jó mérkőzést játszottunk, jól védekeztünk. Még több embernek kell hatékonynak lennie a csapat támadó játékában, illetve a meghatározó játékosoknak kell a megfelelő pillanatban jó döntéseket hozni. Sok ilyen mérkőzés kell a csapatnak, hogy megtanuljunk kiélezett helyzetben is győzni. Gratulálok!