Olimpiai Kvalifikációs Torna - Finálé

Igencsak nagy meglepetésként nem a Dominikai Köztársaság, hanem Nigéria lesz ott a londoni olimpiai 12 csapatos főmezőnyében, miután a venezuelai kvalifikációs torna utolsó napján a 25 pontos, 10 lepattanós Ike Diougu vezette afrikaiak legyőzték a közép-amerikai riválist. Klasszikus döntőt nem rendeztek, 24 órával korábban a két elődöntő győztese, azaz Oroszország és Litvánia már kijutott az ötkarikás játékokra, most pedig annak a két mérkőzésnek a vesztese vívott meg egymással és az olimpiai részvételt története során először kivívó Nigéria örülhetett. Nézzük, hogyan alakult a derbi!






Nigéria Dominikai Köztársaság 88 73


A dominikaiaknak eddigi összes meccsükön gond volt a lassú kezdéssel, Al Horfordék általában beragadtak a rajtnál, de mindig tudtak javítani, Macedónia ellen például 20 pontos hátrányból nyerték meg a negyeddöntőt, de intő jel volt az oroszok és a litvánok elleni sima vereség is, jelezvén, hogy nem lesz sétagalopp ez a torna John Calipari fiai számára. A nigériaiak is hasonló gondokkal küzdöttek eddig, ám Al-Farouq Aminu és társai is képesek voltak javítani a hátránnyal kezdett találkozókon és meg kell vallani, nagyobb tartásól

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu