November Madness

Az NCAA fanatikusai évről-évre megrögzötten várják az első este történéseit. Természetesen nem történt ez másképp idén sem…

Kevesen tudják, hogy az egyetemi bajnokság első napjának eseményeinél csak a Super Bowl vonz több embert a képernyő elé. Múlthét pénteken sem kellett egy kis izgalomért a szomszédba menni. Minőségi összecsapások, meglepetések, buzzer-beaterek, felázott padló, dráma mind a pályán, mind a pályán kívül.

A legmeggyőzőbb csapat: Connecticut

Habár azt várjuk, hogy ebben az évben a Connecticut nem lesz számottevő, az első Németországban játszott mérkőzésen a Uconn mégis a legbiztosabb lábon álló gárda benyomását keltette. A náluk jóval fentebb rangsorolt Michigan State alakulatát intézték el, végig kézben tartva az összecsapást. Az új vezetőedző Kevin Ollie egész este a célkeresztben állt, ám az első lépcsőfokot viszonylag könnyedén vette. A Huskies hihetetlen csapatszellemről tett tanulságot, a játékosok önfeláldozóan küzdöttek mind magukért, mind egymásért. A végén aztán körbeállták az újdonsült mestert és egyértelmű jelekkel mutatták, hogy bizony ez az ő csapatuk.

A legjobb meccs: Kentucky – Maryland 72-69

Az idehaza is látható Kentucky – Maryland összecsapás volt a nyitó hétvége legjobb randevúja. Bár az első félidőben még nem sok minden utalt erre, hisz a Maryland mintegy 13 pontos hátrányt szedett össze. Aztán mintegy nyolc perccel a vége előtt már 59-57 arányban vezettek. John Caliparinak volt gondja rendesen, hisz Ryan Harrow beteg volt, így

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu