Nem volt elég az óriási hajrá
Túl nagy hátránnyal érkeztünk a végjátékba, és bár az utolsó öt perc fantasztikus hajrája után megvolt az esélyünk az egyenlítésre, a végén két ponttal kikaptunk a TF-Budapest ellen. Sajnos sorsdöntő helyzetben egy időntúli triplát is megadtak ellenfelünknek a játékvezetők - mint kiderült, ez volt a győztes kosár (erről kép a cikk alatt).
MTK Törökbálint - TF-Budapest 64-66 (11-22, 13-7, 21-25, 19-12)
Törökbálint Sportközpont, 150 néző
Vegyes előjelekkel készültünk a jó formában lévő TF-Budapest elleni mérkőzésre, mert bár szépen folyik a munka, és egyre jobban érik össze az együttes, a pénteki találkozón Spiriev Olivér és Bíró Bence betegséggel küszködve tudott csak a csapat rendelkezésére állni, míg Mészáros Bence tanulmányi elfoglaltsága miatt hiányzott a keretből.
Nagyon rosszul kezdtünk. A támadásaink során szinte semmi nem ment be, a védekezésünk pedig inkább egy átjáróházhoz hasonlított az első percekben. Három perc után már nyolc ponttal (2-10), hét perc elteltével pedig már 14 ponttal vezetett az ellenfél (6-20). Bihari Máté pontjaival egy kicsit közelebb kerültünk a játékrész végére, de így is tetemes hátrányt halmoztunk fel (11-22).
A második negyed elején kiegyenlített volt a játék, de csak négy perc után kezdtünk felzárkózni. Ekkor Szabó Tibor négy pontja és Jakab Péter kosara révén elkezdtünk felkapaszkodni, igaz közben Búzás bedobott nekünk egy triplát (20-27). Sajnos a következő két pontot megint a vendégekhez kellett beírni, ezúttal a hatékonyan játszó Sztrányay büntetői voltak sikeresek. Jakab újabb két kosara volt a válasz, gólzsákunk előbb Horváth Kristóf majd Spiriev szép passzát értékesítette. Mint kiderült, ezek voltak az első félidő utolsó pontjai, mert az utolsó két percben egyik gárda sem tudott eredményes lenni. Így ötpontos hátránnyal, de feljövőben ért minket a nagyszünet (24-29).
Amikor a második félidő első támadásának végén három pontra csökkent a hátrányunk, azt hittük, hogy előbb-utóbb a vezetést is átvesszük, de nem így történt. Egy darabig görgettük a 3-5 pontos hátrányt, de 30-33 után megakadtunk, és sorozatban nyolc TF pont következett (30-41). Spiriev triplája és Bihari kosara révén megint közelebb kerültünk (35-40), de utána megint a vendégek percei jöttek, és a harmadik negyed vége előtt egy perccel már 12 pontosra nőtt a hátrányunk (42-54). Az utolsó négy pont viszont mienk volt, így 8 pontos vendégelőnnyel kezdődött a záró felvonás (46-54).
Küzdöttek a mieink, de a küzdés néha erőlködéssé alakult, a vendégek pedig fontos lélektani pillanatokban betaláltak. Így hat perccel a vége előtt, amikor megint 12 pontra nőtt a hátrányunk, már-már elúszni látszott a meccs (49-61). És ekkor mintha egy másik mérkőzés kezdődött volna. Spiriev vezetésével fantasztikus védekezést mutatott be csapatunk, és szép lassan megint felzárkóztunk. A védekezésünk szinte átjárhatatlanná vált, a vendégek sokszor még dobásig sem jutottak el a 24 mp alatt, és ez meghozta a támadásunk sikerességét is. Trepák Zoltán két kosara volt a kezdet, majd jött Jakab találata, Horváth triplája és Bihari támadólepattanó utáni gólja, és egy 11-0-ás rohammal egyetlen pontra csökkent a hátrányunk (60-61). Bár a TF két büntetővel talált két pontot, de Jakab azonnal válaszolt, így 62-63-nál érkeztünk el a közvetlen végjátékhoz. Egy újabb parádés védekezést mutatott be csapatunk, és a vendégek támadóidejének lejártakor Beák egy teljesen kiszorított, szinte reménytelen helyzetben elhajította a labdát - ami bepottyant. A dobás - igaz kevéssel - a támadóidő lejárta után történt (erről kép a cikk alatt található, amin látható, hogy a támadóidő már 00-t mutat, a támadóidő lejártát mutató pont már kigyulladt, miközben a labda még bőven Beák kezében van). Egy-egy elhibázott támadás következett mindkét oldalon, majd Trepák villantott és 64-66-ra alakította az állást. A TF támadását Horváth két óriási blokkja akasztotta meg, majd büntetőt dobhattunk az egyenlítésért, de sajnos nem sikerült élni a lehetőséggel.
Nagy kár ezért a vereségért. Persze minden vereségért kár, de ezt a meccset meg kellett volna nyernünk. A TF-Budapest túl jó formában van ahhoz, hogy ekkora előnyt adjunk nekik, mint amit mi a mérkőzés elején adtunk. Tetejébe még a harmadik negyed második részét is elrontottuk, és így végig az eredmény után futottunk. Csapatunk erejét mutatja, hogy a szinte reménytelen állásnál óriási hajrába kezdett, és egy kis szerencsével még így is megszerezhettük volna a győzelmet. Ráadásul egy perccel a vége előtt, 62-63-as állásnál, egy időntúli tripla megadásával (ami, mint kiderült, a győztes kosár volt) a játékvezetők is hozzájárultak a TF-Budapest győzelméhez. De az is bebizonyosodott, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy olyan gyengén kezdjük a mérkőzéseket, ahogy most már rendszeresen tesszük mostanában. Ha ezen tudunk változtatni, és végig hasonlóan védekezünk, ahogy most az utolsó öt-hat percben tettük, akkor bárkit legyőzhetünk a bajnokságban. De ha nem, akkor szinte bárki megverhet minket. Mondani sem kell, az első verzió sokkal szimpatikusabb...
A következő fordulóban újabb igen nehéz feladat vár a mieinkre, a bajnokságot két győzelemmel kezdő, a bajnoki címvédő Bonyhádot is legyőző Bajai Bácska otthonába látogatunk jövő szombaton. A bravúrhoz az első pillanattól teljes koncentráltság kell, és akkor sikerülhet akár győzni is Baján.
Szarvas Gábor vezetőedző: Gratulálok a TF Budapestnek a győzelemhez. 40 percen keresztül férfiasan, keményen küzdöttek a győzelemért, megérdemelten nyertek. Mi csak a második negyedtől vettük fel a versenyt keménységben, és csak az utolsó 5-6 percben tudtunk ebben föléjük kerekedni. Az utolsó másfél percben kaptunk 3 pontot olyan helyzetből amikor - véleményem szerint - már lejárt az ellenfél támadóideje, de hozzáteszem nagyon nehezen eldönthető szituációk voltak. Nem ezért kaptunk ki, hanem a puha első negyedünk miatt és az ellenfél 14 támadó lepattanója miatt. Gratulálok a csapatomnak, hogy keményen védekezve és taktikusan megteremtették a hosszabbítás kicsikarásának esélyét, ez bizakodásra ad okot jövőre nézve.
(Fotó: Zádor Péter)