Nem sikerült Veszprémben a bravúr
Jó mérkőzést játszottunk Veszprémben, de a győzelmet nem sikerült megszerezni.
PE Veszprémi KK - MTK Törökbálint 77-69 (20-17, 19-20, 22-14, 16-18)
Veszprém, Vetési Gimnázium sportcsarnoka, 300 néző
Számos volt A-csoportos kosárlabdázóval, köztük három volt válogatott játékossal, valamint egy bosnyák légióssal várt minket a sorozatban kilenc mérkőzésen át veretlen, jelenleg a tabella második helyén álló PE Veszprém.
Horváth Kristóf 2+1 akciójával mi iratkoztuk fel előbb az eredményjelző táblára, de utána egymás után hat hazai pont következett (6-3). Kiegyenlített játék folyt, többször is volt döntetlen, végül három ponttal a Veszprém nyerte az első negyedet (20-17).
A sokszor tarthatatlannak bizonyuló Szabó Tibor zsákolásával a második játékrészben is mi indítottuk a pontgyártást, és a negyed felénél mi vezettünk (26-27). Folytatódott a szoros küzdelem, a félidőben minimális előnnyel a házigazdák álltak jobban (39-37).
Eleinte fordulás után sem változott a játék menete, a játékrész közepénél is két pont volt a Veszprém előnye (47-45). Ekkor sajnos egy pocsék bő két perc következett. Többek között egy rosszul megválasztott dobás után gyors kontrából bekapott kosár, saját alapvonali bedobásunkból eladott labda után kapott 2+1 is volt ebben az időszakban, amikor 11 pontot kaptunk úgy, hogy egyet sem dobtunk (58-45). Az utolsó játékrész előtt 10 pont hátrányunk volt (61-51).
Ráadásul a negyedik negyedben az első két akciónk sikertelen volt, viszont kaptunk két kosarat, úgyhogy nyolc perccel a vége előtt nem álltunk jól (65-51). A következő öt percben visszatért a kiegyenlített küzdelem, így az utolsó három perc 74-60-as hazai vezetésnél kezdődött. Ekkor nagy hajrát indított a csapatunk. Mohay Péter büntetőivel és Horváth Kristóf két extra triplájával alig két perc alatt hat pontra megközelítettük a Veszprémet (74-68). Nagyon lendületben volt ekkor együttesünk, de az utolsó percben a Veszprém a hazai pálya minden előnyét élvezve végül behúzta a győzelmet.
Jó mérkőzés volt, aminek a végén elmehettünk a kútig, de már nem ihattunk. A 26 pontig jutó Horváth Kristófon és a 18 pontot termelő Szabó Tiboron kívül ezúttal más nem jutott 10 pont fölé. A nagyobb baj az volt, hogy míg a mérkőzés java részében fegyelmezetten, precízen játszottunk, egy két percig tartó rövidzárlat következtében jelentős hátrányba kerültünk, utána pedig már futnunk kellett az eredmény után. Az utolsó pillanatig tartó küzdés dicséretes volt. Ami viszont negatívum, hogy sokszor elég statikus mostanában a játékunk, és nem ritkán egy-egy egyéni megmozdulás sikerességének függvénye az eredményességünk.
Szarvas Gábor vezetőedző: Jó meccset játszottunk a bajnokesélyes Veszprémmel. Nüanszokon múlt a vereségünk. A harmadik negyed derekán volt egy érthetetlen 2 percünk, ahol eltaszítottuk magunktól a mérkőzés megnyerésének lehetőségét. Volt két extra egyéni teljesítményünk, Horváth mezőny poszton, Szabó pedig a palánk alatt rukkolt elő nagyszerű teljesítménnyel támadásban. A következő hét feladata, hogy újra több pilléren álljunk, mert ez a győzelem kulcsa és akkor vagyunk megállíthatatlanok, ha csapatként játszunk.