Nehéz mérkőzésen fontos győzelem Pápán
A hazai pályán eddig veretlen Pápai KC otthonában az első negyedben hátrányba került a csapatunk, de utána fokozatosan elhúzva, biztosan szerezte meg a fontos győzelmet.
Motax-Pápai KC - MTK Törökbálint 74-91 (24-20, 12-23, 16-24, 22-24)
Pápa Városi Sportcsarnok, 200 néző
A Kínában rendezett 3x3 Egyetemi Világbajnokságon a magyar színek képviseletében térdsérülést szenvedő Mohay Péter nélkül lépett pályára együttesünk a tabellán közvetlenül mögöttünk elhelyezkedő Pápai KC otthonában. A mindig furcsa hangulatú pápai mérkőzés ezúttal is hozta a megszokottat, és nehéznek bizonyult.
A hazaiak kezdtek jobban, a szerb légiósuk, Nikola Majic illetve a legendás, 78-szoros válogatott, négyszer az Év Játékosa címet megnyert Kálmán László vezetésével 5-0-ra, majd 15-8-ra is vezettek. A remekül játszó Boinitzer Dávid triplájával feljöttünk 22-20-ra, de kaptunk még egy kosarat, így 4 pont hátránnyal zártuk az első negyedet (24-20).
A második játékrész elején Szabó Tibor 2+1 akciójával, a 18 esztendős Máriás Gergő két találatával, majd az igen eredményesen kosarazó Jakab Péter triplájával egy 10-0-ás rohamot mutatott be együttesünk (24-30). Oda-vissza estek a kosarak, majd Bihari Máté büntetőivel és Boinitzer labdaszerzés utáni zsákolásával 9 pontra növeltük az előnyünket (30-39), ami a félidőre csak egy kicsit csökkent (36-43).
Fordulás után ezúttal eleinte inkább a Pápai KC volt eredményesebb, három perc után egy pontra olvadt a különbség (45-46). A kiemelkedő tudását ezúttal is bizonyító Horváth Kristóf két triplája viszont újra lendületbe hozta a mieinket, és amikor Horváth két perccel később újra bedobott egy hármast, először alakult ki kétszámjegyű különbség a csapatok között (48-58). Ráadásul a negyed utolsó két perce remekül sikerült: 52-60-nál Bihari volt eredményes, majd Boinitzer betörése végén látványosat zsákolt, utána pedig Jakab szerzett öt pontot, így jelentős előnnyel kezdhettük a záró periódust (52-67).
Mivel az első két pontot mi szereztük, kilenc perccel a lefújás előtt 17 pontos előnyt könyvelhettünk el (52-69). Amikor hét perccel a vége előtt, Horváth újabb triplája után, 17 ponttal vezettünk (59-76), nem gondoltuk, hogy még izgulnunk kell, de mégis kellett. A következő két percben lefagyott a támadó játékunk, és ami még nagyobb baj: lagymatag lett a védekezésünk. Ennek következtében két perc alatt 10-0-ás szakasz jött, és öt perccel a vége előtt 7 pontra fogyott az előnyünk (69-76). Felrémlett a nagy előny után az utolsó pillanatban elvesztett győri meccsünk kellemetlen emléke, de szerencsére ezúttal másként alakult a vége. Szabó Tibor magára talált, és többször is "szétzsákolta" a gyűrűt, Boinitzer is újra megvillant, Horváth és Jakab pedig okosan, taktikusan játszott, így a végjátékban már tényleg nem kellett izgulnunk.
Igen fontos két pontot szerzett csapatunk Pápán. A nyújtott teljesítmény hullámzó volt, de most a győzelem megszerzése volt a fontos. A negyedik negyed két-három percének hullámvölgye nem mindenki ellen fér bele, ezt ki kell iktatni a produkcióból, viszont láthattunk kifejezetten szép megoldásokat is játékosainktól.
Most kimarad egy újabb hétvége, a legközelebbi mérkőzésünk hazai pályán lesz, a középmezőnyhöz tartozó Budafokot fogadjuk Törökbálinton, december 17-én, szombaton, 17 órai kezdettel.
Szarvas Gábor vezetőedző: Nagyszerűen játszottak a fiúk, öröm volt őket nézni. Látszott rajtuk, hogy megváltozott a gondolkodásmódjuk. Egységesen, csapatként szerezték meg a győzelmet. Rotációnkból még hiányzott a mai meccsen Mohay Péter, akit nagyon várok vissza, hogy még erősebbek legyünk. Fontos 2 pontot szereztünk, büszke vagyok a csapatra!