Élen a Békés és a Veszprém

A Békés és a Veszprém várja az élen a januári folytatást, mindkét éllovas idegenben biztosította be vezető pozícióját az NBI/B-ben. Az Eger óriási meglepetésre a Salgótarján ellen törte meg rossz sorozatát, míg a borsodi derbi pontesőt hozott, no meg miskolci győzelmet. A Vasas és az MTK ütközete beteljesítette a várakozásokat, a két nagy nyugati rivális izgalmas mérkőzést vívott egymással, a végén a pasarétiek örülhettek, akik zsinórban a hetedik győzelmüket aratták.

Vasas Akadémia - MTK Törökbálint 83-71 (12-12, 18-21, 18-20, 35-18)

Remek hangulat, telt ház és rangadóhoz méltó találkozó Pasaréten. A vendégek először tudták igazán hatékonyan használni remek szerkezetüket, Trepák (10 pont, 11 lepattanó) és Szabó (10 pont, 6 lepattanó) gyakorlatilag megoldhatatlan feladat elé állította Sárosi Bulcsú tanítványait, vezérletükkel fölényesen nyerték is a lepattanó csatát (28-43).

Boinitzer bizonyított egykori csapata ellen, 12 ponttal és hat lepattanóval terhelte meg a Vasas gárdáját, de Horváth Kristóf (13/9 pont), Jakab Péter (10/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és Bihari Máté (14 pont) is remekeltek, viszont Spiriev kiválása pecsételte meg az utolsó negyedig a mérkőzést kézben tartó törökbálintiak sorsát, a játékmester hiányában szervezetlenebbé vált a vendég együttes, amit azonnal ki is használtak Faragó Petiék.

Robbantott ugyanis a pasaréti gárda a záró felvonásban, Faragó (26/12 pont, 5 lepattanó), Garamvölgyi (20 pont, 5 lepattanó) és Andrássy (11 pont), valamint a 18 éves Kiss Barnabás az egészen mérkőzésen tolták előre csapatuk szekerét, a lendületük pedig kitartott a végjátékig is, így még Surmann Péter hiányát is ellensúlyozni tudta az ismét csapatként működő házigazda.

Sorozatban aratott hetedik sikerével a harmadik helyen várja a folytatást a Vasas együttese, míg a Törökbálint kettővel mögöttük, az ötödik pozícióból üldözhetik tovább az élmezőnyt.

Legjobb dobók:

Vasas: Faragó 26/12, Garamvölgyi 20, Andrássy 11
MTK: Bihari 14, Horváth K. 13/9, Bointizer 12/3, Jakab P. 10/6, Trepák 10, Szabó T. 10

Forrás: 
Kezdő5.hu