A tabella alján a címvédő
Tovább őrzi veretlenségét a Békés és a Veszprém, a Keleti éllovas a MEAFC ellen izzadt meg odahaza ötödik győzelméért, míg a Nyugati listavezető Győrben aratott magabiztos sikert. Keleten nem termett babér a vendég csapatoknak ebben a fordulóban, de az ország másik felén okoztak kellemetlen perceket az idegenben pályára lépő együttesek, az Oroszlány Bonyhádról, míg a TF Törökbálintról hozta el a két pontot a hétvégén.
MTK Törökbálint - Tehetséges Fiatalok-Budapest 64-66 (11-22, 13-7, 21-25, 19-12)
Hajszálon múlt a rajtnál alaposan beragadó Törökbálint sikere, a végig hátrányban játszó, csak a végjátékban magára találó gárda egylabdás meccset csinált a simának tűnő találkozóból, de egy kétes bírói döntés miatt, illetve saját hibájukból sem nem tudták megőrizni hazai veretlenségüket.
Az ismét összeszedett és fegyelmezetten játszó TF többször is meg tudott lépni 10-12 ponttal a házigazdáktól, de az utolsó öt perc Bihariéké volt, feljavuló védekezésüknek köszönhetően egy pontra zárkóztak a hajrára, amikor is 62-63-as vendég vezetésnél a TF rutinos bedobója, Beák Gábor egy dudaszós triplát értékesített, a játékvezetők szerint még időben. A nagy vita ebből a szituációból kerekedett, a hazaiak (és a fotó tanulsága) szerint ugyanis Beák már a támadóidő lejárta után engedte el a dobást, ami végülis sorsdöntőnek bizonyult, de a helyszínen ezt mindenféle videós segítség nélkül nem lehetett olyan könnyű megítélni.
Ezzel együtt is a saját kezébe vehette volna a mérkőzés sorsát az MTK, de Trepák Zoltán keze kétpontos hátrányban megremegett az utolsó percben mindkét büntetőjénél, így a TF el tudta hozni Törökbálintról az értékes két pontot.
MTK: Bihari (22 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 4 kiharcolt fault), Jakab P. (16 pont, 3 szerzett labda, 5 kiharcolt fault), Horváth K. (10/3 pont, 5 lepattanó), Trepák (10 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda).
TF: Sztrányay (16 pont, 6 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Szobi (8 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 6 kiharcolt fault, 8 gólpassz), Buzás (11/9 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda), Beák (10/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz).