NBI/B - 18. forduló: rangadót nyert Békésen a DEAC
Keleten csak a forduló rangadóján búslakodhatott a házigazda, a többi összecsapással ellentétben itt el tudta hozni a két pontot Békésről a DEAC gárdája. A Nyugati csoportban ugyanez a bravúr csak a Győrnek sikerült Pécsen, ami egyben azt is jelenti, hogy a Veszprém-OSE derbin elmaradt a meglepetés az oroszlányiak részéről.
MTK Törökbálint - Concordia Motax KC Pápa 91-88 (19-25, 24-21, 23-21, 25-21)
Három negyeden keresztül az MTK-nak kellett futnia az eredmény után, majd a záró felvonásban sikerült kivágniuk egy 10-0-s rohamot, amivel a kezükben érezhették a győzelmet. Az idén nem éppen parádézó, de ezen a találkozón remek dobóformát mutató Kutasi (29/24 pont, 7 gólpassz) vezérletével azonban még ezután is ki tudott egyenlíteni a Pápa 83-83-nál, a végén viszont ismét ritmust váltott a Törökbálint és egy gyors 7-0-val többé már nem engedte ki a kezéből a találkozót.
A hazai sikerben a Jakab-Horváth- Bihari hármas 60 pontja játszotta a főszerepet, utóbbi ráadásul dupla-duplát (22 pont, 10 lepattanó, 7 kiharcolt fault) szállított, míg Jakab védekezésben hozott nagyot, nyolc labdát szerzett az ellenféltől. A triplákban nem csak Kutasi járt élen a vesztes félnél, csapatszinten 54 %-al értékesítették a távoliakat, ami idegenben bőven elfogadható, de így sem tudták elkerülni sorrendben a kilencedik zakójukat a jobb helyezésre predesztinált pápaiak.
Legjobb dobók:
MTK: Bihari 22, Jakab P. 21/3, Horváth K. 17/9, Boinitzer 11/3
Pápa: Kutasi 29/24, Vukolic 15/6, Puszta 14/3, Horváth A. 13/9, Keresztes 11