NB I B: továbbra is nyílt a csata

A Salgótarján és a Kecskemét idegenben, míg a TF és a Törökbálint hazai pályán győzedelmeskedett a felsőházban, így a tabella első négy helyén álló együttes között nem lett nagyobb különbség, továbbra is teljesen nyílt a versengés (eltekintve a Kecsó három meccses előnyétől…).

Az alsóházban egyetlen nagyobb meglepetés született, a Nagykőrös a Honvéd vendégeként tudott sikerrel távozni.

MTK Törökbálint - EKF-Eger-HÉSZ SE 87-72 (23-21, 23-15, 18-23, 23-13)

Magas színvonalú, kiélezett csatát láthatott a Törökbálintra kilátogató nagyérdemű, két jól felkészített csapat nézett farkasszemet egymással és végül a több, jó egyéni teljesítménnyel előrukkoló és több rohamot vezénylő házigazdák örülhettek a lefújáskor. Az egriek főleg a Zsemlye-Kováts palánk alatti páros játékára támaszkodhattak, nagyembereik vezérletével pedig egészen a negyedik negyed elejéig partiban tudtak lenni a Szarvas-Wehner-Bihari trióra építő vendéglátójukkal, ám az állandósulni látszó tíz pontos különbséget egy 9-0-s rohammal toldotta meg hajrában a Törökbálint és döntötte el végleg a találkozó sorsát.

Törökbálint: Szarvas (31/15 pont, 71 %-os mezőnymutató, 3 szerzett labda, 7 gólpassz), Bihari (18 pont, 7 lepattanó), Wehner (20/6 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda)

Eger: Zsemlye (17 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda), Kováts (19 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda), Máté B. (13/6 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda), Krasznai (9/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz)

Forrás: 
Kezdő5.hu