NB I B: a forduló összefoglalója

Amolyan papírforma-fordulót rendeztek az NB I B-ben, ahol a nyugati éllovasok sem botlottak, Keleten pedig a Honvéd nagykőrösi diadala jelenti azt a Vásárhelyi Kosársuli Salgótarján-verése mellett, hogy egyre tisztul a kép azzal kapcsolatosan, hogy kik lesznek, lehetnek ott a felsőházi rájátszásban és küzdhetnek az A-csoportos tagságért.

Veszprém ESC - MTK Törökbálint 75-84 (25-21, 19-16, 16-26, 15-21)

Szlávik és Bódi dobópárbajával kezdődött a meccs, s mivel e párbajhoz csupán Vertetics tudott hozzászólni, az egyik legtapasztaltabb játékosukat, Hoffmann Balázst nélkülöző  hazaiak megugrottak. A szakasz közepén volt egy 6-0-s részhajrájuk a vendégeknek, de ezt követően a Veszprém kapott új erőre, s Kováts és Szlávik triplái révén egy 9-2-es futással ismét meglépett. A negyed hajrájában csapatmunkával 4 pontra jöttek föl a vendégek.

A második szakasz 5 hazai ponttal indult, 9-cel "ment" ekkor a VESC. Bár a törökbálintiak mindent elkövettek, 4 pontnál közelebb nem tudtak kerülni a Veszprémhez, amelynek ekkor mindenre volt válasza, s szünetben 7 ponttal vezetett.

A második félidő első perceiben tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a hazai együttes. A 22. perctől, 48-39-es hazai fór után azonban Szarvas Gábor vezérletével egy 15-0-s 4 percet produkálva a vendégek átvették a vezetést. A 6 pontos hátrányból  "felállt" a Veszprém, amely Czakó vezérletével visszaszerezte a vezetést. A negyed végén váltva vezettek a csapatok, a szakasz Hájer egálnál dobott triplájának köszönhetően 3 pontos bonyhádi előnnyel zárult.

Kováts a záró szakasz elején triplával egalizált, sőt bevágott még két hármast a negyed elején, így fordított is a hazai együttes, amely az etap közepén 3 ponttal vezetett. Wehner hárompontosa azonban egy döntő fontosságú, 12-0-s törökbálinti roham kezdetét jelentette, így egy érdekes, fordulatos meccsen a hajrában jobban koncentráló, esélyesebb vendégcsapat kerekedett felül.

Veszprém: Szlávik (20/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Kováts (15/15 pont, 3 lepattanó), Czakó (13 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz), Oltárczy (12/3 pont, 3-3 gólpassz és eladott labda).
Törökbálint: Szarvas (23/6 pont, 7 gólpassz, 5 eladott labda), Bódi (20/3 pont, 10 lepattanó), Wehner (15/3 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), Bihari (14 pont, 8 lepattanó).

Forrás: 
Kezdő5.hu