Napi NCAA - 2011.12.09
A címvédő megverte a történelme során először kiemeltként pályára lépő Harvard egyetemet. A West Virginia kettős hosszabbításban győzött a Kansas State ellen és még sok érdekesség a tegnapi nap történéseiről, szigorúan a lapozás után.
A Connecticut (8-1) idén a hatodik hazai mérkőzését is könnyedén nyerte a Harvard (8-1) ellen, sorozatban pedig a 91. hazai győzelmüket ünnepelhették a Harry A. Gampel Pavilion-ban. A mérkőzés előtt a neves vendég egyetem ritka kellemes pillanatokat élt meg, hiszen történelme során először szerepelhetett kiemeltként (#24), azonban ez a nagy öröm nem sokáig tartott. „Az első 12 percben borzalmasan játszottunk, sorban adtuk el a labdákat, nem ültek a dobásaink, szépen magunkra is húztuk az ellenfelünket, aztán a félidei fordulás után egyre jobbak és jobbak lettünk, a védekezésünk szilárd lett, megérdemelten nyertünk”, nyilatkozta Jim Calhoun, a Connecticut legendás edzője. A Huskies kétszer tudott elhúzni a Harvard Crimson csapatától. Még az első félidő közepe felé 9 pontos előnyre tettek szert, amit a félidő végére el is pazaroltak, a második félidőben viszont már behozhatatlan 16 ponttal robogtak el. A Harvard edzőjének, Tommy Amaker szavaiból arra következtetünk, hogy nem szomorú a vereség miatt. „ Ők hihetetlenül tehetségesek és nagyon erősek. Egy könnyű kosarunk sem volt ellenük, minden csapat meg fog ellenük szenvedni. Eddig is tudtam, hogy atletikusak és erősek, de most szembesültem azzal, hogy