Nagykőrösön is kiküzdöttük a győzelmet
Nehéz mérkőzésre számítottunk, az is volt. Szinte végig vezetett a Nagykőrös, de a végén sikerült fordítani, így - kitűnő játékvezetés mellett - újabb fontos győzelmet küzdött ki csapatunk.
Nagykőrösi Sólymok KE - MTK Törökbálint 85-93 (22-20, 23-22, 18-19, 22-32)
Nagykőrös, Kossuth Lajos Iskola sportcsarnoka, 200 néző
A forduló előtt a tabella ötödik helyét foglalták el a hazaiak, akiket októberben Törökbálinton is csak nehezen, öt ponttal sikerült legyőznünk. Újabb nehéz feladat várt tehát csapatunkra. Buszvezetőnk Nagy Attila mindenesetre bedobta magát, hogy hangulatosan induljon a nagykőrösi túra (lásd fotók).
Nem kezdtük jól a mérkőzést, hamar előnyhöz jutott a Nagykőrös, amely az első negyed közepén már hat ponttal is vezetett. Ráadásul az irányító Spiriev Olivér a harmadik percben kapott egy rúgást a térdére, és az egész meccsen a fájdalmat leküzdve kellett játszania. A negyed végére kicsit lábra kaptunk. Hajmásy Péter elkezdett betalálni, és Bihari Máté is igen fontos pontokat szerzett. Két pontra sikerült csökkenteni a hátrányt (22-20).
A második negyedben fej-fej mellett haladtak a küzdő felek, de végig a hazaiaké volt a csekély előny Spiriev Olivér tömte társait jó passzokkal, Hajmásy Péter újabb triplákat süllyesztett el a nagykőrösi kosárban, Szabó Balázs is betermelt néhány pontot, de mindig érkezett hazai válasz, és csak nem sikerült fordítani. Három pontos hátrányt könyvelhettünk el a félidőben (45-42).
Fordulás után sem jött a várva-várt fordulat. Folytatódott az üldöző verseny, de a Sólymok továbbra is őrizték piciny fórjukat. Pedig Szarvas Gábor is elkezdte termelni a pontokat, és Baross Kristóf is egyre jobban magára talált. Mégis, a negyed közepén három (56-53), a végén csak két ponttal, de továbbra is a hazaiak vezettek (63-61).
Vajon sikerül-e végre megtörni a jeget az egyébként elég hűvös csarnokban? Külső hőforrásként az U20-as fiataljaink által vezényelt lelkes szurkolóink érkeztek segítségül, akik hangerőben és biztatásban felülmúlták az egyébként szépszámú hazai közönséget, és ezzel egy hatodik embert csempésztek hozzánk a pályára. Nagy üdvrivalgás fogadta például Hajmásy Péter újabb sikeres tripláját is. Nem is maradt el a hatás, a negyed közepén végre sikerült átvenni a vezetést, még ha csak egyetlen pontocskával is (71-72).
Az utolsó percek huszáros hajrájára Baross Kristóf adta meg a jelet egy szép rátöréses gól jó plusz egy dobást érő akciójával, és ettől kezdve már nem is adtuk vissza a vezetést a hazaiaknak. Szabó Balázs kihasználta minden rutinját, Bihari Máté a föld alól is pontokat szerzett, Szarvas Gábornak pedig újfent helyén volt a szíve. A csapatkapitány két igen fontos középtávoli dobás után a büntető vonalról sem hibázott, és a legvégén egy jutalom triplával alakította ki a végeredményt.
Azt nem lehetne állítani, hogy sziporkázott a csapatunk, de ezt nem is lehet mindig elvárni. A lényeg, hogy elhoztuk Nagykőrösről a két pontot, és ezzel újabb fontos lépést tettünk annak érdekében, hogy a Keleti-csoport legjobb négy együttese között végezzünk az alapszakasz végén.
Molnár István vezetőedző: A mérkőzés 35. percében ébredtünk föl a Salgótarján elleni mérkőzést követő "csipkerózsika álmunkból" . Most ez elég volt, de komoly figyelmeztető jel a csapatnak. Külön ki kell emelnem a mérkőzés játékvezetőit, akik észrevétlenül, szinte hiba nélkül látták el feladatukat.
*****
Fiatal U20-as csapatunk a mezőny egyik leggyengébb alakulata ellen játszott, és egy pillanatra sem hagyott számunkra izgulni valót.
Nagykőrösi Sólymok KE U20 - MTK Törökbálint U20 39-103 (12-24, 9-27, 13-25, 5-27)
Már az első percekben látszott, hogy nagy a tudáskülönbség a két együttes között. Becsülettel küzdött a hazai gárda, de a mieink szinte tetszés szerint érték el a kosarakat. A Molnár Tamás-Szarvas Gábor edző duó pályára tudott küldeni mindenkit, így a legfiatalabbak is megmutathatták magukat.
Edzői értékelés: Kihasználtuk a meccset arra, hogy gyakoroljuk támadó játékunkat, és különböző védekezési formáinkat. Vannak amiket már jól megcsinálunk, vannak, amiket gyakorolnunk kell még. A csapat szellemisége, hozzáállása nagyon jó, már csak egyénileg kell dolgokat kisimítanunk, és akkor még eredményesebbek lehetünk. Gratulálunk!