Nagy volt a különbség
A sereghajtó Alba Fehérvár-Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia elleni mérkőzésen csak az első öt percben voltak partiban a vendégek, utána tetemes különbség alakult ki a mérkőző felek között.
MTK Törökbálint - Alba Fehérvár-DKKA 115-52 (32-12, 17-7, 23-14, 43-19)
Törökbálint Sportközpont, 100 néző
A szerdai nap miatt a szokottnál kevesebb néző előtti mérkőzésen a vendégek szerezték az első kosarat, de ez volt az utolsó alkalom, hogy ezen a találkozón ők vezettek. Bár 10-4 után, még feljött a Fehérvár 12-12-re, az első negyed második részében viszont már csak hazai kosár született, és így már az első szünetig jókora különbség alakult ki (32-12).
A második játékrészben is folytatódott a vendéglátók dominanciája. A Fehérvár csak a negyed derekán tudta első pontjait elérni, és ezzel lezárni egy 31-0-és (!) MTK Törökbálint rohamot (43-14). A következő periódusban kicsit pontatlanabbak voltunk, de a félidei nagyszünetben nem a majdani győztes kilétét taglalták a nézők (49-19)
A második félidő első kosarát is a Fehérvár dobta, de összességében nem változott a játék képe, és a záró etap előtt már majd' negyven pont volt a fórunk (72-33).
A negyedik negyedben együttesünk alaposan túlteljesítette a szurkolók óhaját, hogy meglegyen a 100 dobott pont. Igaz, a védekezésünk ekkor már kicsit szellősebbé vált, de játékosaink alaposan megterhelték a vendégek gyűrűjét, és az utolsó pillanatig hajtva, igyekeztek meghálálni a drukkerek biztatását. A játék képe alapján a 63 pontos különbség sem túlzott, és ez ritkán fordul elő azonos osztályban szereplő csapatok között.
Egy ilyen mérkőzés után komolyabb elemzésbe nem érdemes kezdeni, de jó volt látni, hogy játékosaink élvezték a játékot, kiszolgálták a közönséget, és megtisztelték az ellenfelet azzal, hogy végig hajtottak. A maga 27 pontjával Boinitzer Dávid volt a legeredményesebb, de húsz pont fölé jutott Jakab Péter (23) és Horváth Kristóf (22) is, és a többiek is lendületesen, jól játszottak.
Ezzel az alapszakasz második körének egyetlen könnyű megmérettetésén túl is vagyunk, jövő héttől kezdve minden héten nehéz feladat vár a fiúkra. Legközelebb a hazai pályán mindenkire veszélyes Soproni MAFC otthonába látogatunk, majd jönnek a közvetlen riválisaink elleni derbik (Veszprém, TF-Budapest, Baja, Oroszlány, stb. - a program ITT található).
Szarvas Gábor, vezetőedző: A tökéleteshez közeli szinten játszottunk ma. Minden előzetes kérésemet teljesítették a fiúk: kellő különbséggel nyertünk, kevés pontot kaptunk és 7 ponton tartottuk a „góllövő lista” vezetőjét. Aminek külön örültem, hogy mindenki élvezte a játékot. Nem titkolt célunk, hogy az alapszakasz végén szeretnénk a legjobb négy között végezni, úgy érzem, nagyon jó úton járunk ennek érdekében.