Nagy bravúr: Bonyhádon vívtuk ki a négybe jutást
A legutóbbi két bajnokságot megnyerő Bonyhádi KSE otthonában, zsúfolt csarnokban, a felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyért ki-ki mérkőzést vívott csapatunk, és elszánt, fegyelmezett, taktikus játékkal győzött az óriási derbin. A sikerrel sorozatban ötödször jutottunk be a felsőházi rájátszásba, és ezt az egész NB-I/B mezőnyében csak az MTK Törökbálint mondhatja el magáról. Gratulálunk a játékosoknak és a szakmai stábnak!
Metal-Work Bonyhádi KSE - MTK Törökbálint 75-83 (21-20, 21-20, 15-24, 18-19)
Bonyhád, Városi Sportcsarnok, 300 néző
Megtelt Bonyhádon a csarnok a felsőházi rájátszásról döntő rangadóra. Az elmúlt két évadban bajnoki címet nyerő ellenfelünk évek óta híresen erős hazai pályán, amit idén is bizonyított: az egész bajnokságban eddig csak egyszer, még november elején, az Oroszlány ellen szenvedtek szoros vereséget, azóta nem találtak otthon legyőzőre. A forduló előtt a két alakulat azonos mutatóval állt a tabella 4-5. helyén, tehát a képlet egyszerű volt: a győztes a felsőházi rájátszásba kerül (egy 5 pontnál kisebb vereségünk esetén az utolsó fordulóban még alakulhatott volna úgy a helyzet, hogy bejutunk, de arra nem szabadott bazírozni.)
Tehát győzni érkeztünk Bonyhádra - no, de mennyivel könnyebb ezt kimondani, mint végrehajtani!
Mindkét csapat teljes kerettel vágott neki a derbinek. Nálunk ez azt jelentette, hogy a Vasas ellen könyöksérülést szenvedő Trepák Zoltán (rövid ideig még gipszet is kellet viselnie) és a kisebb betegségen átesett Spiriev Olivér is Szarvas Gábor vezetőedző rendelkezésére tudott állni.
Tömösváry kosarával a hazaiaké volt az első találat, de Boinitzer Dávid szép megmozdulásával kiegyenlítettünk. Oda-vissza kosarak után Szabó Tibor 2+1 akciója, majd Horváth Kristóf triplája illetve középtávolija révén ötpontos vezetéshez jutottunk (9-14). Jilling két bravúros triplájával tartotta a lépést a Bonyhád, majd Hegedűs négy pontjával 19-16-ra már a hazaiak vezettek. Az első negyed egypontos hazai előnnyel zárult (20-19).
A második játékrészben is fej-fej mellett haladtak a felek, míg az etap derekánál Jilling megint bevágott két triplát. Még jó, hogy közben Mészáros Bence is dobott egyet a sarokból, de így is egy kis előnyhöz jutott a Bonyhád (37-33, majd 41-36). A félidő záró perceiben főként az ihletetten játszó Bihari Máté kosaraival tartottuk a lépést, és a nagyszünetre kétpontos hátránnyal, de kifejezetten jó játék tudatában mehetett csapatunk az öltözőbe (42-40).
Fordulás után Hegedűs triplája jelentette az eredmény első változását, és egy rövid ideig utána is a vendéglátók voltak eredményesebbek. Három perc után alakult ki a legnagyobb hazai vezetés, ekkor 52-44-et mutatott az eredményjelző. Megijedés helyett azonban Bihari kosara elindított egy tízpontos szériánkat, amelynek során Horváth két triplát is elsüllyesztett a bonyhádiak gyűrűjében, majd Trepák támadólepattanó utáni találatával a vezetést is átvettük (52-54). Kovács 2+1-ét Horváth 2+1 követte, majd Bihari és Boinitzer kosaraival egy kicsit megléptünk (55-61), sőt Somogyfoki kettesére Horváth egy újabb hármassal válaszolt, és a záró etap előtt hétpontos vezetésre tettünk szert (57-64).
Tömösváry büntetőire Jakab Péter büntetői jelentették a választ, és amikor három pontra feljött a Bonyhád, érkezett egy újabb Horváth-tripla (63-69). Mindent megpróbáltak a hazaiak, óriási küzdelem folyt a pályán, minden egyes labdáért meg kellett harcolni, sőt minden egyes labdafelhozatal jelentős energiába került. Sportolóink remekül állták a sarat, és minden bonyhádi pontra érkezett válasz. Hol Jakab, hol Bihari, hol Horváth volt eredményes, miközben az egész csapat tette a dolgát, végrehajtotta a rábízott feladatokat. Mégis, alig két perccel a vége előtt, egyetlen pontra fogyatkozott a fórunk (75-76). Szinte izzott a levegő a csarnokban, és nagyon kellett Trepák rutinja, aki higgadtan értékesített egy közeli kísérletet, majd a kivédekezett akció után, már az utolsó percen belülre érve, Horváth gyönyörű kosarával sikerült megtörni a hazaiak ellenállását (75-80). Bár még ezután is próbálkozott a Bonyhád, érződött, hogy ezt a rangadót mi nyerjük. Így is lett, és jöhettek az örömpercek!
Játékosaink hálásan köszönték meg a kis szurkoló csapatunknak a lelkes biztatást, és a tánc ezúttal még a szokásosnál is önfeledtebb volt.
Nagy bravúrt hajtott végre csapatunk, amely - ne feledjük - az egész mezőny egyik legfiatalabb mezőnysorával játssza végig a bajnokságot. Önmagában az is nagy szó, hogy ötödik éve sorozatban bejutottunk a felsőházi rájátszásba (és ezt csak mi mondhatjuk el magunkról), de az, hogy ezt a kétszeres bajnoki címvédő otthonában, ki-ki meccsen sikerült kivívni, minden érintett számára óriási élményt jelent.
A mérkőzés sikere - tűnjön ez bármennyire elcsépeltnek is -, igazi CSAPATMUNKA volt. Mindenki tette a dolgát, fegyelmezetten végezte a rábízott feladatokat, mindenki küzdött, hajtott, és biztatta társait.
Ezúttal centereink is igen hasznos produkciót nyújtottak, a sérüléséből még nem teljesen felgyógyult Trepák Zoltán rutinjára nagy szükség volt, és sokat tett hozzá a győzelemhez a harcosan, hatékonyan játszó Szabó Tibor is.
Boinitzer Dávid ezúttal is kiválóan teljesített, komplex produkciót láthattunk tőle. Róla elmondható, hogy nagyot fejlődött a szezonban, és különösen örömteli, hogy egy ilyen derbin is hozta a formáját.
Spiriev Olivér ezúttal egy kevéssé látványos, de igen fontos feladatot látott el, gyakorlatilag levette a pályáról az ellenfél nemrég igazolt egyik ászát, a korábban a Pakssal magyar bajnok és kupagyőztes, 80-szoros cseh válogatott Jan Pavlikot, és mellette még a támadásokat is kitűnően szervezte, mozgatta a csapatot.
Jakab Péter végigcikázta a pályát, támadásban és védekezésben is kiismerhetetlen módon, mindkét oldalon szinte állandó veszélyt jelentett a Bonyhád számára, és a necces pillanatokban hozta a pluszt. Mészáros Bence is igen jól használta ki a játékperceket, fontos pontokat szerzett.
Ketten pedig extrát nyújtottak. Bihari Máté szinte tarthatatlannak bizonyult, bravúrok sorozatát mutatta be. És amiért külön dicséretet érdemel: a harmadik negyed közepétől négy személyi hibával játszott, és fegyelmezett játékának köszönhetően nem pontozódott ki, amivel döntően hozzájárult a sikerhez.
Horváth Kristóf korát meghazudtoló érettséggel, fantasztikus produkcióval rukkolt ki. Amellett, hogy nagyszerűen élt a számára biztosított kiváló dobóhelyzetekkel, és 9 tripla kísérletéből 6 sikeres volt, a védekezésből is alaposan kivette a részét, és a triplákon kívül is igen gazdag támadási repertoárt láthattunk tőle. Nagy öröm látni a még nem egészen 19 éves Kristóf ragyogó fejlődését.
És nem szabad elmenni szó nélkül Szarvas Gábor vezetőedző teljesítménye mellett, aki aprólékosan felkészült az ellenfélből, nagy munkát fektetett az előkészületekbe, és a nagy tét ellenére higgadt tudott maradni az éles pillanatokban is, és ezzel győzelemre vezette csapatát.
Amikor a szezon előtt kihirdettük a keretet, benne a sok fiatal játékossal, elég sokan leírtak minket. Nagy öröm, hogy fiataljaink az egész szezon során hozták magukat, és a legfontosabb pillanatban az egész csapat egységként tudott működni.
Hogyan tovább? Vasárnap az alapszakasz utolsó fordulójában Győrben lép pályára együttesünk. A találkozónak minimális tétje csak a Győr számára van, nekik a 7. hely dőlhet el e meccsen, de mindenképpen a középső házban (a 9-16. helyért) folytatják a rájátszást. Az eredménytől függetlenül mi mindenképpen a 4. helyen végzünk a nyugati csoportban.
Ezzel a felsőházi rájátszásban megint "megnyertük magunknak" a Salgótarjánt, amely magabiztosan megnyerte a keleti csoportot. Velük mérkőzünk majd egy két győzelemre menő párharcban. A tavalyi kiíráshoz képest változás, hogy egy esetleges harmadik találkozón, a jobb alapszakasz helyezésük miatt, ők a pályaválasztók. Magyarul: legalább egyszer idegenben is le kellene győznünk az alapszakaszban otthon veretlen Salgótarjánt.
Nehéz feladat? Igen. Lehetetlen? Nem!
Szarvas Gábor: Jól jött számunkra a mérkőzés halasztásával járó öt többlet nap a felkészülésre. Mindenki okosan és magabiztosan végezte el a rábízott feladatát. Támadásban megvoltak az extráink és a védekezésben nem volt gyenge pontunk. Tudom, hogy győztesként könnyebb, de mégis kiemelném a korrekt játékvezetést. Nagy öröm számunkra hogy öt egymást követő évben bejutottunk a rájátszásba. Bebizonyítottuk, hogy a fiatalítást és az eredményességet lehet párhuzamosan működtetni, csak dolgozni kell hozzá. Rengeteget.