MTK-Törökbálint - ez már tényleg csoda volt
Érdekes taktikát választott a hétvégi Baja elleni mérkőzésén az MTK-Törökbálint felnőtt kosárlabdacsapata. Míg az első negyedet még szoros küzdelemben megnyerték (22-20), a következő negyedekben egészen a véghajráig folyamatosan engedték, hogy a vendégek 9-10 ponttal elhúzzanak, hogy utána ki tudjanak egyenlíteni vagy legalábbis meg tudják közelíteni a bajaiakat.
Ezt egy párszor eljátszották, sőt még a mérkőzés vége előtt 5 perccel is 10 pont volt a különbség a vendégek javára. Az utolsó két negyedben talán nem is vezettek a mieink, egy kivételével, mikor 89-87-re vették át a vezetést, négy másodperccel a meccs vége előtt!
De ez még nem jelentette a meccs végét, a bajaiak ugyanis büntetőhöz jutottak, és mivel mindkettőt bedobták, jöhetett az öt perces hosszabbítás.
Itt is a vendégek kezdték jobban a játékot, de a fiúknak az utolsó percekben is sikerült igazi csapatként működni és megközelítették, sőt meg is fordították az állást. Mivel a vendégek utolsó három pontos kísérlete nem sikerült a meccs vége 104-101 lett, ami azt jelenti, hogy a csapat Keleti-csoport legjobb négy együttese között zárja az alapszakaszt, és így a felsőházban, az összesített 1-8. helyezésért játszhat majd a rájátszásban. Egyúttal már az is biztossá vált, hogy az alapszakaszban nem lehetnek rosszabbak, mint harmadikok.