A mezőny fele a rájátszásra hajt

Kezdődik a hajrá a B-csoportban: matematikailag még 12 együttes esélyes a play-offra.

Három forduló van hátra a másodosztály alapszakaszából. A kiírás szerint a Nyugati- és a Keleti-csoport első négy-négy helyezettjei jutnak a rájátszásba, és harcolhatnak a bajnoki címért. A csata mindkét csoportban közel azonosan alakul: az első két helyezettek gyakorlatilag külön párbajt vívnak egymással, a többi kiadó helyért viszont nagy küzdelem folyik.

Nyugaton az MTK 16 sikerrel áll az élen, és már biztos továbbjutó, míg a Bonyhád két meccsel kevesebbet játszva, két győzelemmel kevesebbet gyűjtve második, és már szintén biztos rájátszás-résztvevőnek mondhatja magát.

Forrás: 
BB1.hu