In memoriam Dr. Jerry Buss


Dr. Buss 1979-ben vásárolta meg a csapatot és 2011-ben adta át fiának, Jim Bussnak a döntési jogköröket, azaz 32 éven keresztül mondta ki a végső szót minden, a klubot érintő ügyben. Ebben a 32 évben a Lakers 50%-os mérleget tud felmutatninem a mérkőzések megnyerésében, hanem a nagydöntős részvételekben. 16 bajnoki döntő, ebből 10 bajnoki cím – már ez önmagában páratlan sikersorozat, azonban "Boss Buss" ennél jóval többet tett nem csak a Lakersért, hanem az egész liga felemelkedéséért.


I. Jerry


A Lakers első Jerry-je nem doktor, hanem professzor volt: Jerry West 1960-ban, a Minneapolis-ból költöző Lakers-szel együtt érkezett meg Los Angelesbe és az NBA-be. A szerényen csak Logo-nak (labdát vezető sziluettje adja az NBA logóját) vagy Clutch-nak (nem volt szokása hibázni a végjátékokban) becézett irányító/dobóhátvéd kilenc nagydöntőt járt meg a csapattal 1962 és 1973 között, de csak egy gyűrűt nyert

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu