Megvan a bronzérem!
A harmadik helyért vívott párharc visszavágóján idegenben is sikerült legyőzni a TF-Budapest gárdáját, és ezzel sportszervezetünk történetében először megszereztük az NB-I/B bronzérmét! Gratuláció mindenkinek, aki hozzátett ehhez a nagyszerű sikerhez, és köszönet szurkolóinknak az egész évben nyújtott kitartó és lelkes biztatásért!
TF-Budapest - MTK Törökbálint 81-84 (15-24, 25-23, 17-13, 24-24)
Budapest, Sportház, 200 néző
Vajon sikerül-e a rájátszásban kiváló formát mutató TF-Budapest ellen idegenben is győzni? Csapatunk erre mindenképpen "igen" választ akart adni, és nagyon felkészült a mérkőzésre. Nagy örömünkre a találkozó kezdetére szurkolóink létszáma meghaladta a hazaiakét - és micsoda hangulatot teremtettek!
Baross Kristóf kosarával nyitottunk, majd a hazaiak két büntetője után Wehner Zoltán (2+1), Bódi Ferenc (tripla), Baross (támadó lepattanó után) és Spiriev Olivér (2+1) révén 11 pontot szereztünk zsinórban! Ezután kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, de úgy tűnt, hogy Baross reggel "vért ivott", Bihari Máté és Bíró Bence is remekelt, így uraltuk a palánk alatti területet. A TF csak egy utolsó másodperces tempóval tudott egy kicsit közelebb kerülni (15-24).
A második játékrészben is kitűnően működött a védekezésünk, szinte olvastuk az ellenfél támadásait, a mi akcióink pedig szépen folytak. Bihari Máté a gólszerzésben is beindult, és két egymás utáni kosara, majd Spiriev akciója után már 16 ponttal vezettünk (16-32). A hazaiak ezután ügyesen használták ki a külső segítséget, és visszajöttek a meccsbe (30-35). De Baross továbbra is remekelt, Szarvas Gábor egyre jobban bemelegedve vezényelte a csapatot, Wehner pedig okosan játszva egyre-másra szerezte a pontokat. Sajnos az utolsó másodpercben megint kaptunk egy kosarat, ezúttal egy triplát, de így is hét pont előnnyel mehetett csapatunk a félidőben az öltözőbe (40-47).
A harmadik játékrész elején (43-49-nél) ráfújták az egyébként remekül játszó Spirievre a negyedik faultot is, és le kellett ülnie. Lendületbe jöttek a hazaiak, és a negyed hetedik percében átvették a vezetést (55-52). De Bihari kosarával majd Bódi triplájával megint fordítottunk (55-57). Bár ezt egy TF gól követte, utána Wehner triplájával alakult ki a harmadik negyed utáni állás (57-60).
Egy 2+1-es TF akcióval kezdődött a negyedik etap, de utána Bihari harcolt ki és dobott be két büntetőt, majd megint Baross volt eredményes (60-64). Két bedobott hazai büntető után Szarvas bevarázsolt egy triplát, majd Bihari dobott egy középtávolit, amit ide-oda két-két pont követett (64-71). Spiriev megint megpróbálkozott a pályára lépéssel: egy betörés után szépen osztotta ki Wehnernek a labdát, és Clutch úr ezúttal sem hibázott, ült a tripla (64-74). Aztán irányítónkra rá is fújták gyorsan az ötödik személyit. De ekkor már csak öt perc választott el minket az áhított éremtől. A TF persze nem adta föl, és ezt egy sikeres hárompontossal jelezték. Az utolsó idényét játszó Szarvas Gábor úgy döntött, hogy itt zárja le szép pályafutását, és újabb triplát vágott be a hazai gyűrűbe! (67-77)
De azért még így is maradt izgalom a maradék néhány percre. Több helyzetünk kimaradt, labdaeladásaink is voltak, ráadásul egy megkérdőjelezhető sportszerűtlen faultot is ítéltek ellenünk, és hirtelen egy pontra csökkent az előnyünk (76-77). Ekkor Csempesz Balázs nagyon szép passzát Bihari váltotta gólra, majd labdát szereztünk, és a tiszta ziccerben lévő Wehner elleni szabálytalanságot követően megítélt büntetőből is két pontot szereztünk (76-81). Egy gyors hazai kosár után Bihari toldotta meg eggyel a mi szerzett pontjainkat (78-82), és ekkor már alig volt hátra játékidő.
Sorsszerű, hogy az utolsó másodpercekben a búcsúzó csapatkapitány, Szarvas Gábor állhatott a büntető vonalra. Ahogy kell, és ahogy szokta, szépen be is dobta mind a kettőt, majd társaival együtt lement a pályáról, hogy szép gesztusként a fiatalok legyenek bent, amikor lefújják a bronzérmet érő meccset. De ezt azok, akik tudták, hogy Szasza most játszott utoljára, már csak homályosan látták, mert jó néhány szempár egyszerre lett a szokottnál nedvesebb...
Aztán vége, jöhetett az ölelkezés, a nagy köszönet a drukkereknek, és persze az elmaradhatatlan örömtánc - amibe ezúttal kivételesen az edzők, vezetők is beszálltak.
Az eredményhirdetés során az érmeket az MKOSZ képviseletében Benczur Lajos adta át, miközben zúgott a vastaps és a "Szép volt, Fiúk!"
Valóban szép volt, köszönjük!
Molnár István vezetőedző: Úgy gondolom, hogy a mérkőzés túlnyomó részében a mi akaratunk érvényesült. Mindig volt olyan játékos, aki bizonyos pillanatokban hátán vitte a csapatot. Nem szeretek játékosokat kiemelni - hiszen ez csapatjáték -, de ma"Bigi" személyében volt egy olyan ember, aki a pályán mindenhol ott volt.
Gratulálok a fiúknak a mai teljesítményhez, s az egész idényben végzett munkájukhoz. A bronzérem nagy siker egy ilyen kis csapat életében, amit nagyon meg kell becsülni.
Szeretném itt megköszönni azoknak az embereknek, közönségünknek a segítségét, akik ehhez az eredményhez hozzásegítettek bennünket. Talán az a legnagyobb siker, hogy Törökbálinton egyre többen és jobban szeretik a kosárlabdát és a csapatot, amit megmutatott az is, hogy a mai napon idegenben is hazai pályát teremtettek számunkra.
Spiriev Attila ügyvezető igazgató: Gratulálok az egész CSAPATNAK, minden játékosunknak, Molnár István vezetőedzőnek, Molnár Tamás technikai vezetőnek és a csapatunkhoz tartozó minden családnak! Nagy öröm számunkra, hogy megnyertük történetünk első bajnoki érmét, és ezzel dicsőséget tudtunk szerezni a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK), Törökbálint Város valamint az ELITE Basket kosárlabda struktúra számára. Köszönöm minden segítőnknek, támogatónknak, szurkolónknak, partnerünknek, hogy hozzájárultak a sikerhez.
Külön köszöntöm az aktív sportpályafutását ezen a mérkőzésen befejező csapatkapitányunkat, Szarvas Gábort, akinek egyúttal azt is köszönöm, hogy vezetőedzőnk egészségügyi problémái miatt ő készítette fel csapatunkat az utolsó hetek mérkőzéseire.
Nagyon remélem, hogy ez a siker tovább erősít minket és minden segítőnket abban a hitben, hogy idővel még feljebb tudunk lépni a ranglétrán, és végig tudjuk járni az odavezető utat!
Az MTK Törökbálint NB-I/B bronzérmes csapatának tagjai: Baross Kristóf, Bihari Máté, Bíró Bence, Bódi Ferenc, Csempesz Balázs, Fernengel Bálint, Fleck Bálint, Hájer Ádám, Major Gergely, Mostbacher Antal, Spiriev Olivér, Szarvas Gábor, Tóth Richárd, Wehner Zoltán
(Köszönjük a fotókat Botond Ádámnak!)