Megnyertük a rangadót, már nem veretlen a Bonyhád
Nagy küzdelemben, szoros mérkőzésen sikerült legyőznünk a Törökbálintra 10 győzelemmel és bajnoki vereség nélkül érkező éllovas Bonyhádot. Az alapszakasz első köre után csapatunk 9 győzelemmel és 2 vereséggel a nyugati csoport harmadik helyén áll a bajnokságban.
MTK Törökbálint - B-Beton Bonyhád 79-75 (17-16, 13-19, 31-19, 18-21)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola és Sportközpont, 200 néző
Nálunk Hájer Ádám térdsérülése miatt nem léphetett pályára, Csempesz Balázs bokasérüléséből még nem teljesen felépülve nem volt bevethető, míg Spiriev Olivér betegen vállalta a játékot, és Bódi Ferenc sem volt teljesen egészséges. Az ellenfélnél hiányzott Jilling László, aki kórházba került - neki ezúton is jobbulást kívánunk.
A feldobás előtt gyászszünetben emlékeztünk meg Tóth Andrásra, a junior illetve U23-as csapatunkban játszó Tóth Andris édesapjára, felnőtt együttesünk egyik vezérszurkolójára, aki tragikus hirtelenséggel, mindössze 40 esztendősen elhunyt.
Játékosaink, akiket nagyon megviselt András halála, igen nehezen hangolódtak rá a mérkőzésre, de a feldobás után el kellett kezdeni a játékot. A 2-6-os majd 6-11-es állás jól mutatja, hogy az első öt perc - érthetően - nem a jó koncentrálás jegyében telt. Aztán szép lassan beindult a játék. Főként Bihari Máté mutatott be bravúros dolgokat, majd Bódi Ferenc triplájával értük be a vendégeket. Az első negyedet végül egy ponttal megnyertük (17-16).
A második játékrészben még szellősebbé vált a védekezésünk, és mivel a támadásunk is meglehetősen döcögős volt, még örülhettünk is, hogy csak öt ponttal vezetettek a vendégek a félidőben (30-35).
A harmadik etapot sokkal aktívabban kezdtük. Bódi triplája adta meg az alaphangot, és aztán mindenki - a játékkal együtt élő kispad is! - hozzátette a magáét. A negyed derekán Bódi majd Wehner Zoltán kosaraival már 45-39-re mi vezettünk, és ez a különbség ezen a találkozón már viszonylag nagynak volt mondható. Spiriev Olivér a tőle megszokott védekezés mellett továbbra is kiválóan szolgálta ki a társakat, Wehner pedig elsüllyesztett két hármast a bonyhádiak gyűrűjében, és bár közben mi is kaptunk kosarakat, Szarvas Gábor 2+1-es akciója után már 54-46-ot mutatott az eredményjelző. De utána Faragó majd Lukács bevágott egy-egy triplát, és máris két pontra fogyatkozott az előnyünk. De utána Baross Kristóf pillanatai következtek, aki miután leszedett egy támadó lepattanót, és kosarat is szerzett, még az ellene elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt is bedobta (57-52). Az utolsó másodpercekben, 58-54-es állásnál Spiriev átadásából Szarvas dobott egy szép triplát, így hét ponttal vezettünk a záró játékrész előtt (61-54).
A legnagyobb különbség a negyedik negyed elején alakult ki, Wehner újabb triplája után kétszámjegyűre nőtt a különbség (64-54). Kapaszkodott a Bonyhád, de a negyed közepéig jelentősen nem tudtak megközelíteni minket, ekkor 70-62 volt az állás. Utána viszont sorra kimaradtak a dobásaink, és kezdett vészesen közelíteni a vendégcsapat. Sőt, nem egészen három perccel a vége előtt már 70-69 volt az állás, amikor egy kettő-egyes bonyhádi lefutást Spiriev remekül kivédekezett, és a leszedett lepattanó után felsprintelve megjátszotta Szarvast, aki "kegyetlenül" bevágott egy triplát. De még korántsem volt vége. Újabb bonyhádi kosár született (73-71), majd Bódi két jó büntetőjével megint négy pont volt a fórunk (75-71). De jött Faragó kosara, és az utolsó percet kétpontos előnnyel kezdtük. És mivel nálunk kimaradt a következő dobás, az ellenfél pedig két büntetőhöz jutott, amit Tömösváry bedobott, alig több mint fél perccel a vége előtt egálra álltak a küzdő felek (75-75).
Az akciónk végén Bódit csak szabálytalanul tudták megakadályozni a gólszerzésben, és a kiváló játékos hidegvérrel ezt a két büntetőt is bedobta. De még volt hátra 15 másodperc, és támadhatott a Bonyhád. De alig kezdték meg a támadásukat, amikor Spiriev kipiszkálta Faragó kezéből a labdát, amit aztán Bihari vetődve Szarvashoz pöckölt, aki szépen megvárta, hogy lefaultolják. Majd szép komótosan odaállt a vonalhoz, és bedobta mindkét büntetőt, amivel végképp eldőlt a találkozó (79-75).
Igaz, hogy a mérkőzés egy részében volt kifogásolni való a játékunkban, igaz, hogy bőven van még mit fejlesztenünk, de a szűk rotáció ellenére a kulcs pillanatokban nagyon odatették magukat játékosaink, és megérdemelten győzték le az eddig veretlen bajnoki éllovast, amivel saját magukon kívül a lelkes közönségnek is nagy örömöt okoztak.
Ezzel lezárult a bajnokság alapszakaszának első köre. A Bonyhád 10 győzelemmel és 1 vereséggel vezeti a tabellát, a nálunk hosszabbításban nyerő Pápa 9-2-vel második, mi pedig szintén 9-2-vel állunk a harmadik helyen. Jelenleg a Sopron áll a még felsőházi rájátszást érő negyedik helyen 8-3-as győzelem-vereség mutatóval. A második körben sok nehéz mérkőzést idegenben játszunk (Pápa, Baja, Bonyhád), és a PVSK, a Veszprém valamint a SMAFC is igen veszélyes a hazai pályájukon, úgyhogy nagyon kellett ez a Bonyhád elleni szép siker.
Molnár István vezetőedző: Az első félidőben lassabb tempóban játszottunk, ami nagyon kedvező volt a Bonyhád számára, így nem véletlen, hogy ők fordultak előnnyel a második félidőre. A szünetben sokkal lendületesebb, gyorsabb játékot kértem a fiúktól, amit sikerült megvalósítani, de egy kicsit "belefáradtunk önmagunkba". Szerencsére az élesre sikeredett végjátékban helyén volt az eszünk és a szívünk.