Megint az aktuális ötödik a vendégünk
A múlt héten az akkor ötödik helyen álló Pápai KC-hez látogattunk, és nyertünk. Érdekes módon most szombaton megint a pillanatnyilag a tabella ötödik helyezettjével, ezúttal a Soproni MAFC-cal játszunk. Remélhetően most is győzelmet ünnepelhetünk a Törökbálint Sportközpontban!
Európa egyik legrégibb (1860-ban alapított) ma is működő sportegyesületének kosaras képviselői eddig elég hektikusan szerepeltek a most zajló bajnokságban. Bravúros győzelmek és váratlan vereségek váltogatják egymást. Győzni tudtak például a jelenlegi harmadik helyezett Baja otthonában, miközben papíron gyengébb együttesektől is begyűjtöttek vereségeket. A mostani formájuk jónak tűnik, a legutóbbi fordulóban 20 pontos sikert arattak a Győr ellen.
Az őszi időszakban, október közepén nagy küzdelemben, 2 ponttal tudtunk győzni Sopronban, méghozzá úgy, hogy az első 32 percben a hazaiak vezettek.
Nem tudjuk, hogy szombaton melyik arcát mutatja a vendégcsapat Törökbálinton, de nyilván mi azt szeretnénk, hogy a mieink akarata érvényesüljön. A szalagavatók miatt nem a megszokott ritmusban és körülmények között zajlódik az utolsó két nap felkészülése, szerdán pedig a junior együttessel voltak többen is érdekeltek egy viszonylag hosszú, de sikerrel végződő viharsarki utazás során.
Ennek ellenére természetesen győzelmi reményekkel várjuk a szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzést.