Márk egy igazi vándor. A csongrádi születésű fiatalember három évet az USA-ban járt középiskolába, majd a Hódmezővásárhely akkor NB-I/A csoportos csapatában játszott néhány mérkőzést. Utána ismét az Egyesült Államok következett, immár az egyetemi bajnokság. Ezután egy ideig Temesváron játszott, majd a spanyol 4. osztályban próbálta ki magát. Onnan hamar elmenekült, egészen Debrecenig, tavaly januárban a Factum Sport A-csoportos együtteséhez igazolt. A Factumban 11 bajnokin lépett pályára. Kiemelkedő ruganyossága és egyéb tulajdonságai miatt próbairőre leigazoltuk, reméljük, hogy teljesítményével sikerült meggyőznie a szakvezetést.