Már nem vagyunk veretlenek
A Simon János kosárlabda csarnokban megszakadt csapatunk idei veretlenségi sorozata, kilenc ponttal kikaptunk a Bp. Honvéd együttesétől.
Jó kezdésünk után gyorsan fordítottak a hazaiak, és végig vezettek a mérkőzésen. Rengeteg védekezési hibát követtünk el, amit a Honvéd könyörtelenül büntetett. Bár az utolsó percig nem adtuk fel, és ezúttal is küzdött csapatunk, a kitűnően dobó hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Bp. Honvéd - MTK Törökbálint 90-81 (29-22, 20-16, 24-17, 17-26)
Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok 150 néző
Pedig szépen indult... Wehner Zoltán és Spiriev Olivér rátöréseiből kipasszolt labdákból Szarvas Gábor értékesített két triplát. Bár utána kaptunk két kosarat (4-6), jött Spiriev duplája, a héten betegeskedő, de a meccsre úgy-ahogy felgyógyuló Bihari Máté egy majd Wehner két bedobott büntetője, és máris hét ponttal vezettünk (4-11). Kaptunk egy triplát, de Spiriev és Radovics pontjaival továbbra is vezettünk (9-15), amikor Zsoldos András (volt szövetségi kapitány), a Honvéd edzője időt kért. És utána, 12-17-es állásnál valami megszakadt a játékunkban. Lelassult a támadásszövésünk, kimaradtak a helyzetek, miközben fellazult a védekezésünk, és egyszer csak azt vettük észre, hogy 26-17-re vezet a sorozatban 14 pontot termelő Honvéd. Az első negyed után 29-22 volt az állás.
És utána végig toltuk magunk előtt a hátrányt. Sőt a második játékrész elején már 11 ponttal is vezettek a hazaiak (37-28, majd 39-28), Volt, hogy sikerült közelebb lopakodnunk (39-32, majd a jól játszó Baross Kristóf révén 41-34), de ebben az időszakban a Honvéd egészen kitűnően dobott, és alaposan megszórtak minket a triplavonalon kívülről. Csakhamar 49-34-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző tábla, úgyhogy még örülhettünk, hogy a félidőben "csak" 11 pont volt a hátrányunk (49-38).
A második félidő is a mi triplánkkal kezdődött Wehner Zoltán jóvoltából (49-41), de rögtön jött a válasz, sőt csakhamar 59-45-re meglépett a Honvéd. Utána Wehner két pontosa és Szarvas triplája révén közelebb kerültünk (59-50), de amikor még szorosabbá tehettük volna az állást, akkor mindig közbejött játékosaink és/vagy Vadász játékvezető egy-egy hibája. A negyed vége nagyon rosszul alakult, és Már-már behozhatatlan, 18 pontos hátránnyal kezdtük az utolsó játékrészt (73-55).
Dicséret illeti a mieinket azért, hogy a hátrány ellenére az utolsó pillanatig küzdöttek, és a negyedik negyedben valamelyest sikerült faragni a különbségből. Ennek esetleg még lehet jelentősége, mert a Honvéd egyike azon csapatoknak, amely a legjobb négybe törekszik, és ha pontegyenlőség lenne az alapszakasz végén, akkor nem mindegy az egymás elleni eredmény. Tehát a tavaszi fordulóban így legalább tízzel kell nyerni ellenük Törökbálinton, ami nem elképzelhetetlen - ezért is volt fontos, hogy ne legyen még nagyobb a különbség.
Lesz min dolgozni a következő héten, alaposan fel kell készülni a Soproni MAFC elleni hazai mérkőzésre, de csapatunkat ismerve nincs kétség afelől, hogy ez így is lesz.
Molnár István: Teljesen megérdemelten nyert a Honvéd. Össze kell kapni magunkat, mert nagyon fontos mérkőzések állnak előttünk. Csak csapatként érhetünk el sikereket.
(Fotó: Bodrogi Dávid)