Magabiztos győzelem a Pécsi EAC ellen
Végig vezetett csapatunk a derekasan küzdő PEAC elleni hazai találkozón, győzelmünkhöz egy pillanatnyi kétség sem fért. Így joggal ünnepelték játékosainkat a nézők, köztük az MTK Ultrák képviseletében megjelent drukkerek.
A győzelmen kívül annak is örülhettünk, hogy két 17 éves és két 16 éves játékosunk is pályára lépett a mérkőzésen.
MTK Törökbálint - PTE-Pécsi EAC 87-73 (28-16, 16-19, 21-14, 22-24)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola sportcsarnoka, 100 néző
Jó hír: Pályafutása során először kapott helyet felnőtt bajnoki mérkőzésen a kezdő ötösben saját nevelésű junior válogatott játékosunk, a 17 éves Fülöp Botond.
Jó hír: Első alkalommal üdvözölhettük a nézők között az MTK Ultrák szurkolóinak egy csoportját, akik végig lelkesen biztatták csapatunkat. Reméljük ezután is gyakran találkozunk velük meccseinken.
Nem jó hír: Vélhetően a karácsonyi bevásárlások és/vagy az ónos esőtől való tartás miatt csak mintegy száz néző előtt zajlott a mérkőzés. De az is lehet, hogy a furcsa sorsolásunk miatt már elszoktak a nézők a hazai meccsektől. Bízunk benne, hogy januártól megint többen látogatják mérkőzéseinket. Ez a csapat tényleg megérdemli!
Fergetegesen kezdtük a találkozót. Előbb Bihari Máté majd Radovics Richárd gólpasszából Wehner Zoltán bevágott két triplát. A nemrég még az NB-I/A csoportban vitézkedő dr. Deák Attila két büntetőjére rögtön érkezett Bihari középtávolija, majd Szarvas Gábor jelentkezett be egy triplával és egy duplával. A pécsiek trénere, Zalay Zoltán időkérése után Bihari még megtoldotta az előnyt két ponttal, és csakhamar 15-2-t mutatott az eredményjelző. Ezután lábra kaptak a vendégek, de így is jelentős előnnyel zártuk az első negyedet (28-16).
A második játékrész is egy Wehner-triplával indult (31-16), de utána egy kicsit megtorpantuk. Nagy gond nem volt, de azért nyolcpontos előnynél (31-23) nagyon jól jött Wehner újabb triplája (34-23). De megint egy kicsit megálltunk, és 34-28-nál már-már aggodalmaskodni kezdtünk, de ekkor Spiriev Olivér passzát - ki más? - Wehner Zoltán bevágta a triplavonalon túlról, majd Spiriev szép rátöréses góljával máris megint megnyugtatóvá vált a különbség (39-28). Az első félidőt 9 pontos előnnyel zártuk (44-35).
Fordulás után Baross Kristóf is bejelentkezett, majd az ezúttal is igen energikusan játszó Bihari gól-jó-plusz-egy akciója után 49-35-re módosult az állás. Spiriev nagyot védekezett a pécsiek legjobbján, Deákon, folyamatosan ott loholt a nyakán, közben egyre-másra harcolta ki a faultokat, és végre a pontszerzésből is kivette a részét. Radovics Richárd is javuló formát mutatott, és helyenként megcsillogtatta az igazi tudását.
A záró negyedet 65-49-es állásnál kezdtük. Bihari továbbra is ellenállhatatlan volt, Wehner pedig fantasztikus dobó formát matatott, összesen hét sikeres triplával (54%-os hatékonysággal!) zárta a mérkőzést. Szarvas Gábor igazi profiként játszott, megtalálta a jó ritmust, és külön dicséretet érdemel Horváth Bence, aki nagyon lelkesen igyekezett kihasználni, hogy ezúttal a szokottnál többet volt pályán. Öt perccel a vége előtt már 22 pont is volt a két együttes között (81-59). Az utolsó négy percben a 16 éves irányító, Tóth Richárd is lehetőséget kapott, és csakhamar a pályán találta magát az ugyancsak 16 esztendős Takács-Varga Bendegúz és a 17 éves Fernengel Bálint is.
Magabiztos győzelmet aratott tehát csapatunk, amely így 7 győzelemmel és 2 vereséggel zárta az alapszakasz első körét, amely során hatszor idegenben játszottunk.
Molnár István vezetőedző: Okosan játszottunk 40 perc zóna ellen, amiért külön dicséret a csapatnak. Az ősszel hatszor játszottunk idegenben és csak háromszor hazai pályán, ennek ellenére holtversenyben vagyunk az első-második helyen. Úgy gondolom, hogy ez szép teljesítmény a fiúktól.
(Fotó: Bodrogi Dávid és Botond Ádám)