Magabiztos győzelem a Veszprém ellen
Gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte csapatunk a Veszprém elleni törökbálinti mérkőzést. Az újabb győzelemmel tartjuk a nyugati csoport tabelláján a második helyünket.
MTK Törökbálint - Veszprémi ESC 75-56 (23-16, 17-9, 17-11, 18-20)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola és Sportközpont, 250 néző
A betegeskedő Horváth Bence kivételével mindenki játékra készen várta a mérkőzést, bár többen kisebb sérülésekkel bajlódtak.
Kissé nehezen lendültünk játékba, és hat perc után még a vendégek vezettek (9-12). Utána viszont nagyobb tempóra kapcsolt együttesünk, és a negyedet már hétpontos előnnyel zártuk (23-16).
A második játékrészben alig engedtünk pontot az ellenfélnek, miközben Spiriev Olivér egyre-másra vezette a csapatot a gyors támadásokra, amiket rendre sikerrel fejezett be a csapat. A félidőre így 15 pontra nőtt az előnyünk (40-25).
A harmadik negyedben folytatódott a dominanciánk. Wehner Zoltán szinte nem tudott dobást hibázni (többek között négyből négy triplát dobott), Bódi Ferenc ponterősen játszott, Fülöp Botond hatékonyan védekezett és a támadó oldalon is láttunk tőle néhány szép megmozdulást, Spiriev pedig a remek védekezés mellett fazont adott játékunknak. A záró etap előtt 21 pontnyira nőtt a különbség.
A negyedik negyedet is lejátszottuk...
Az újabb örömteli győzelmünket a kitűnő hangulatot teremtő szurkolóink tapssal köszöntötték, és jöhetett az örömtánc.
Mindazonáltal sokszor jól látszottak bizonyos hiányosságaink, amiken igencsak javítani kell, ha továbbra is jól akarunk - már pedig jól akarunk! - szerepelni. Szerdán Hepp Kupa negyeddöntő a Salgótarjánt kiverő Tiszaújvárosban, vasárnap pedig nehéznek ígérkező mérkőzés Budapesten a TF ellen. Úgyhogy hétfőtől folytatódik a munka!
Molnár István: A jó nevekből álló, rutinos veszprémi csapat a mérkőzés bizonyos részében jól lassította a játékot. Ezzel néha nem tudtunk mit kezdeni, de jó védekezésünknek köszönhetően magabiztosan tudtunk nyerni. Több játékosunk kisebb sérüléssel vállalta a játékot, ez meg is látszott a játékunkon.
(Fotó: Botond Ádám)