A másik döntőst is legyőztük
Számunkra a presztízs, a vendégek számára viszont a Bonyhád elleni bajnoki döntő pályaelőnye volt a MAFC elleni rangadó tétje. Szinte végig a mieink vezettek, és így - miután a Bonyhádot oda-vissza megvertük - a másik bajnoki döntős skalpját is sikerült megszerezni. A bronzéremért a TF-Budapest csapatával játszunk egy két győzelemre menő párharcban.
MTK Törökbálint - MAFC 92-80 (24-20, 31-22, 16-20, 21-18)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola és Sportközpont, 200 néző
A mérkőzés eredményétől függetlenül a rájátszást a harmadik helyen zárjuk, a MAFC pedig bent van a döntőben. Akkor nincs is tétje a meccsnek? De van! A mieinket a presztízs, a vendégeket a Bonyhád elleni bajnoki döntő pályaelőnyének a megszerzése hajtotta. Említésre méltó, hogy a nézőtéren a szurkolók is versengtek, mert a MAFC - szimpatikus módon - sok fiatal játékosuk és más szurkolók támogatását is igénybe vehette, akik síppal, dobbal érkeztek (tán még nádi hegedű is volt ott). De persze a mi drukkereink sem hagyták magukat! Úgyhogy kiváló hangulatban zajlott a rangadó.
Az első öt percben felváltva estek a kosarak, majd a negyed végére sikerült négypontos előnyt szereznünk (24-20). A második játékrészben fokozatosan elhúztunk. Bihari Máté és a fantasztikus dobóformát mutató Szarvas Gábor voltak nálunk a legeredményesebbek, de Wehner Zoltán, Bódi Ferenc és Baross Kristóf is szépen termelt (55-42).
A nagyszünet után továbbra is a mieink irányították a játékot, és a játékrész derekán már 19 pont is volt a különbség (68-49). Csakhogy a negyed vége a vendégeknek sikerült jobban, és a záró etapot már "csak" 9 pont előnnyel kezdhettük (71-62). A negyedik negyedben többször is igyekezett nagy lendületet venni a feljutásra hajtó vendégcsapat, de hét pontnál közelebb nem tudtak kerülni. A végjáték tulajdonképpen sima volt, és egy nagyszerű győzelemnek tapsolhatott a hazai publikum (92-80).
Felszabadultan, jól játszott a csapatunk, ami egy szép győzelmet eredményezett. Többen is kiváló teljesítményt nyújtottak, és kiemelkedett Szarvas dobóformája: nem kevesebb, mint hét (!) triplát vágott be a vendégek gyűrűjébe.
Csapatunk a tabella 3. helyén fejezte be a rájátszást, és a kiírás értelmében a negyedik helyen végzett gárdával kell a bronzéremért játszani egy két győzelemre menő párharcot. Szombaton az is kiderült, hogy a TF Budapest lesz az ellenfelünk.
Furcsa módon a bajnoki döntőbe jutott két együttes (Bonyhád és MAFC) elleni mérlegünk 3-1, tehát az élcsapatok ellen igazán jót tudtak nyújtani játékosaink. Kár, hogy március közepére beköszöntött nálunk egy hullámvölgy, de most örüljünk annak, hogy még időben sikerült megtalálni a győzelmi receptet.
A bronzéremért az első mérkőzés Törökbálinton lesz pénteken, 18 órai kezdettel.
Molnár István vezetőedző: A Tippmix szerint "országos 2-es" lett volna ez a mérkőzés, hiszen számunkra már igazán tét nélküli volt. A MAFC-nak lett volna fontosabb, de én úgy láttam, hogy a mieink akarták jobban a győzelmet. Nagyon nagyot küzdöttek, s szerencsére Szarvas Gábor is megtalálta a "góllövő cipőjét".
Remek hangulatú találkozó volt. Köszönjük a szurkolók biztatását, és várjuk őket a bronzcsatára.