Már csak a gyerekek miatt is marad

Törökbálint – Szarvas Gábor szerint egy taktikai fegyver is lehet az MTK-nak Bódi Ferenc érkezése.

Egyik húzóembere volt a másodosztályú MTK Törökbálint csapatának Szarvas Gábor. A fővárosiak az Albából érkező Bódi Ferenccel pedig még erősebbek lehetnek a következő szezonban. Az irányító szerint az újdonsült bajnok nem levezetni megy hozzájuk.

- Személy szerint nagyon örülök Bódi Ferenc érkezésének -kezdte Szarvas Gábor. - Egy új impulzust jelenthet a csapatnak, valamint egy új taktikai fegyvert is. A rutinjával és a kosárlabdához való mentalitásával sokat lendíthet a csapat szekerén. A játéktudását már a palánk alatt szeretnénk kamatoztatni. A klubvezetők és én is beszélgettem Ferivel, és egyáltalán nem levezetni jön hozzánk, hanem vannak céljai, szeretne hasznos tagja lenni a csapatunknak.

Szarvas Gábor nem csak a pályán, de edzőként is sikeresnek mondhatja magát.

- Nem volt egy rossz szezonom egyénileg, amit sajnálok, hogy csapatszinten nem tudtunk odaérni a dobogóra, hiszen egy harmadik helyezés talán elérhető lett volna a számunkra. Talán elfáradtunk a szezon végére. Törökbálinton, mint utánpótlásedző tevékenykedem már második éve, ezért nem is tervezek más csapathoz igazolni, hiszen belekezdtem a fiatalokkal egy olyan munkába, amiből hosszútávon profitálhat az egyesület. Büszkélkedve mondhatom, hogy már idén is két játékosom kapott meghívót az utánpótlás válogatottakba, bízom benne, hogy ez a szám a jövőben csak tovább fog nőni. A hétvégén pedig Prágába utazom az U19-es világbajnokságnak a döntőjére, ahol többek között Zeljko Obradovic vezérletével egy három napos edzői továbbképzésen vehetek részt – mesélte az irányító.

Forrás: 
BB1.hu
Játékos: