Lehengerlő teljesítmény Sopronban
Csapatunk valósággal átszáguldott a Soproni MAFC alakulatán, és óriási különbséggel győzött a hűség városában.
SMAFC-NYME - MTK Törökbálint 48-102 (18-28, 10-20, 9-32, 11-22)
Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 100 néző
Mindkét együttes edzői számíthattak valamennyi rotációs játékosukra. Bár a hazaiak weboldalán az jelent meg a mérkőzés előtt, hogy számukra mindenképpen a győzelem a cél, azért mi úgy utaztunk Sopronba, hogy ezt a mérkőzést idegenben játszva is hoznunk kell. És erről az első másodperctől fogva kétséget sem hagyott a csapatunk.
Már az első negyedben beindult a gépezet, a játékunknak jó volt a ritmusa (18-28).
A második negyedben a védekezésünk is szigorúbb lett, amivel nem tudtak mit kezdeni a hazai játékosok. Mindössze 10 pontot tudtak dobni a második játékrészben, miközben a mieink ennek a dupláját érték el. Így a félidőre már jelentős, 20 pontos különbség alakult ki a küzdő felek között (28-48)
A harmadik negyedben aztán végképp eldőlt a mérkőzés: még tovább fokoztuk a tempót, és még eggyel kevesebb pontot (kilencet) engedélyeztünk a hazaiaknak, miközben mi 32-vel növeltük pontjaink számát. (37-80).
A záró etapban sem sokat változott a játék képe. Igazi csapatként működött együttesünk, kifejezetten jól játszottunk, és óriási különbséggel győztük le a hazaiakat (48-102).
Csempesz Balázsnak kicsit költséges lett a napja, mert miután az U23-as meccsen ö dobta a 100. pontot, e találkozón is az ő nevéhez fűződik a kerek pontszám elérése, ami a szokások szerint nem maradhat következmények nélkül...
Molnár István vezetőedző: A jó nevekből álló hazaiak ellen nagyszerű védekezéssel és okos támadójátékkal még ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Szép volt fiúk!