Legyőztük a Baját, éremért játszhatunk
Bár matematikailag még nem biztos, de a Baja elleni hazai győzelemmel gyakorlatilag eldőlt: az NB-I/B helyosztóján éremért játszhatunk!
A mérkőzésen a vendégek jól tartották magukat, de a sikerünk nem forgott veszélyben.
MTK Törökbálint - Bajai Bácska FKE 77-64 (21-21, 18-16, 20-15, 18-12)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola sportcsarnoka, 100 néző
A Salgótarjánban megsérült Spiriev Olivér és a Kecskeméten bokasérülést szenvedett Bihari Máté is rendbe jött, így Molnár István vezetőedző a teljes kerettel kalkulálhatott.
Bő másfél perc góltalanságát Baross Kristóf középtávolija törte meg, majd Spiriev szerzett két kosarat. de aztán kissé megakadtunk, és 10-9-re felzárkózott, majd kicsit később még a vezetést is átvette a Baja. Szarvas Gábor kosarával egálra zárult az első negyed (21-21).
A második játékrész 5 vendégponttal indult, majd Wehner Zoltán, Szarvas, Radovics Richárd és Spiriev kosaraival 34-30-ra fordítottunk. Aztán Ágfalvi középtávoljia után Bihari Máté is bejelentkezett, majd Szarvas triplája után úgy tűnt, hogy kezdünk meglépni (39-32). De elég volt egy-két pontatlanság, rossz döntés, és a félidőre két pontra zsugorodott az előnyünk (39-37).
Sőt a második félidőben a vendégek, Mándity révén, rögtön ki is egyenlítettek. De utána megint jól koncentráltak játékosaink, a védekezésünk is hatékonyabb lett, és 55-42-es előnyt szorgoskodtunk össze. Itt megint egy kissé dekoncentrált periódus következett. Több bravúrkísérlet is történt, de elég volt, hogy ebből néhány meghiúsult, és máris megint meccsben volt a Baja. A záró etap előtt 7 pontra felhoztuk az ellenfelet (59-52).
A negyedik negyedben szép lassan felőröltük a végig jól küzdő vendégeket. Spiriev továbbra is jól forgatta a csapatot (és közben szedett 10 lepattanót), Radovics a dobott pontjai mellett többször is fontos támadó pattanót szedett, Szarvas és Wehner pedig a legjobbkor kamatoztatta a rutinját. A végjátékban a reméltnél kisebb létszámú, de lelkes közönség már a meccs utáni örömtáncot várta - ami jött is!
Lehetett volna nagyobb arányú is a siker, de talán ne fanyalogjunk azon, hogy a tavalyi bajnokság ezüstérmesét "csak" 77-64-re győztük le. Nagy gratuláció a csapatnak és az edzőknek ahhoz, hogy ezzel majdnem biztosan bent vagyunk a legjobb négyben, és nagy valószínűséggel a rájátszásban hátralévő három igen nehéz mérkőzésünk (Eger idegenben, majd Salgótarján és Kecskemét itthon) eredményétől függetlenül a bronzéremért játszhatunk majd a helyosztón!
Molnár István vezetőedző: Nem játszottunk jól, de most a győzelem volt a fontos.
(Fotó: Bodrogi Dávid)