Öldöklő csata és hatalmas győzelem az MTK ellen
Egészen az utolsó másodpercig nem lehetett tudni, ki nyeri az EKF-Eger-HÉSZ - MTK-Törökbálint rangadót a férfi kosárlabda NB I/B rájátszásában. Mint utólag kiderült, Krasznai Tibor kettese, valamint az azt követő büntető egypontos sikert ért.
Visszavágni készült hazai pályán az EKF a Törökbálinton elszenvedett vereségért, de azt már tudni lehetett a mérkőzés előtt is, hogy nem lesz könnyű dolguk. Erdei majd Máté hárompontosaival indult a mérkőzés, amire mindössze két vendég pont érkezett, azonban Baross révén sikerült magukhoz ragadni a vezetést a törökbálintiaknak. Nem sokáig hagyta ezt szó nélkül a HÉSZ, hiszen Erdei és Kováts pontjaival sikerült 3 egységnyi előnyt kicsikarni az első etap végére. Az első tíz perc egyetlen negatívuma a rengeteg kapott személyi hiba volt, aminek következtében Zsemlye a kispadra kényszerült.
A második játékrész egy pár perces egri kosárcsenddel kezdődött, de végül helyreállni látszott a rend, és habár az MTK folyamatosan ott loholt Krasznaiék nyakában mégis mindig sikerült pár ponttal jobbnak bizonyulni tőlük. Az első félidő Varga büntetőivel ért véget, melyeknek köszönhetően 2 pontos fórt mutatott az eredményjelző a hazaiaknak.
A harmadik negyed ismét kicsit álmosan indult, így a pest megyeiek Bihari és Radovics kosaraival megléptek már 6 ponttal is. Ezután azonban a vendégek eresztettek le teljesen és produkáltak egy négy perces mélyrepülést, miközben Zsemlyéék egy 9-0-s futással újra kezükbe vették a meccs irányítását. A negyed végén Erdei tette fel a pontot az I-re, amikor is egy utolsó másodperces, félpályáról eleresztett dobással szerzett kosarat.
A záró játékrészben ismét sikerült feltornázni a hazaiaknak 5 pontra az előnyüket, de az MTK mindig talált megoldást a visszakapaszkodásra. 70-70-nél még együtt voltak a csapatok, ráadásul Baross ziccerével 2 pontos vezetést is maguknak tudhattak már, miközben a találkozóból már csak kevesebb mint egy perc volt hátra. Ekkor Krasznai eleresztett egy középtávoli dobást, ami kimaradt, de Varga megszerezte a támadólepattanót és visszaadta a játékszert az egri irányítónak, aki végül sikeres ziccerig vitte, sőt még egy fault-ot is kapott. A büntető értékesítése, és ezáltal egy pontos egri vezetés után még volt 8.5 másodperce az MTK-nak, de nem tudták sikeresen befejezni a támadásukat, így egy szoros mérkőzésen nyert az EKF.
Váczi Péter értékelése a mérkőzés után: - Nagyon kemény összecsapásra számítottunk a meccs előtt, ami valóra is vált. Ma is jól működött a védekezésünk egy két hibát kivéve, de elégedett vagyok a kapott ponttal. A MAFC elleni jövő heti találkozó megnyerésével bebiztosíthatjuk a 4. helyünket a táblázaton, így lelkesen fogunk készülni a héten.