Kosárlabda ünnep Győrben

Az újév hatalmas kosárlabda ünneppel kezdődik a győri férfi kosárlabdázás számára. Január 4-5-én az Egyetemi Csarnokban kerül megrendezésre az Agrofeed, dr Hepp Ferenc Férfi Emlékkupa Négyes Döntője.

A rendezvény a győri férfi kosárlabdázás eddigi legnagyobb sikere. Siker mind az eredmény, mind a rendezés elnyerése szempontjából. Az elődöntőket pénteken 18.00 és 20.00 órakor, a helyosztókat szombaton 15.00 és 17.00 órakor rendezik. A rendezvényre a négy mérkőzésre szóló belépődíj 1500.- forintba kerül. A mérkőzéseket a győri egyesület utánpótlás korú játékosai díjmentesen tekinthetik meg.

A Hepp Kupa az idei évben is, immár hagyományosnak mondhatóan, a Magyar Kupa küzdelmeibe is kvalifikál. A dobogósok élvonalbeli alakulatokkal találkozhatnak a legjobb 16 között. A szövetségben korábban megtartott sorsoláson biztossá vált, hogy a Hepp Kupa győztese a Jászberény, a második helyezett a Sopron KC, a harmadik helyezett pedig az Atomerőmű SE csapatával találkozik. Célunk a minél jobb eredmény elérése mellett, hogy január második, vagy harmadik hetében egy első osztályú csapatot láthassunk vendégül az Egyetemi Csarnokban.

A torna csapatai közül hárman a nyugati és egy a keleti csoport küzdelmeiben vesznek részt a bajnokságban.

KTE Kosárlabda Klub:
A Stojan Ivkovic által irányított alakulat több rutinos, válogatott játékost is foglalkoztató, őket fiatal tehetségekkel erősítő gárda, akik a bajnokság megnyerésére és az "A" csoportba kerülésre pályáznak az idei pontvadászatban. Egyenlőre hibátlan mérleggel vezetik a keleti csoportot. Soraik között tudhatják azt a Bencze Zoltánt, aki a Győri KC-ban kezdte kosárlabda karrierjét, majd innen több "A" csoportos alakulatot is megjárva immár több éve Kecskeméten játszik. Rajta kívül mindenképpen meg kell említeni Wittmann Krisztiánt, aki idén nyáron a Magyar Válogatott tagjaként részt vett az Európa-bajnoki selejtező sorozatban.

MAFC:
Az idei évben jelentősen megerősödő fővárosi alakulat csapatunk elődöntőbeli ellenfele lesz. Fiatal tehetséges játékosokkal teletűzdelt társaság, akiket az a Sabáli Balázs irányít aki a Magyar Válogatott nyári munkájában Rátgéber László segítőjeként dolgozott. Hegedűsék az idei bajnokságban a fővárosban már találkoztak a MAFC-al, akkor tíz pont körüli vereséget szenvedtek. A csapat jelenleg a Nyugati-csoport 4. helyén foglal helyet.

MTK Törökbálint:
A Nyugati-csoport jelenleg második helyén tanyázó gárda, jó, összeszedett kosárlabdát játszik. Molnár István csapata több tehetséges fiatal, és rutinos játékosok egyvelege, akik bárhol, bármikor képesek meglepetést okozni. A bajnokságban ősszel egy nagyon szoros mérkőzésen győzni tudtak az Egyetemi Csarnokban.

GYŐR-SZOL - Széchenyi Egyetem:
Meglepetést okozva, a címvédőn túllépve jutott csapatunk a négyes döntőbe, majd két nappal később a bajnokságban kikaptunk a
sereghajtótól. Amennyiben jó napot fogunk ki mindenkire veszélyesek lehetünk, ám ehhez a higgadtság, az elhivatottság és a fegyelem elengedhetetlenek. Csapatunknak és az egész egyesületünknek minden pillanatát felszabadultan ki kell tudnunk élvezni a döntőnek a kemény munka mellett. A cél mindenképpen a döntőbe kerülés, hogy bizonyítsuk, nagy dolgokra hivatott társaság alakul az Egyetemi Csarnokban. A négyes döntőbe jutással és a finálé megrendezésével a győri férfi kosárlabda végérvényesen feliratkozik a magyar kosárlabdázás térképére.

Forrás: 
Győri KC