Kiváló játék, sima győzelem a Győr ellen
Nagyszerűen játszott csapatunk, és a vártnál simábban győzte le a múlt héten a bajnoki címvédő Bonyhádot legyűrő SzE Győr alakulatát. Ezzel az alapszakasz első körét hazai pályán veretlenül zártuk.
MTK Törökbálint - SzE Győr 85-55 (19-15, 22-9, 24-12, 20-19)
Törökbálint Sportközpont, 200 néző
Jó ajánlóval érkezett Törökbálintra a Győr, ugyanis az előző két fordulóban legyőztek ké, azt élmezőnyhöz tartozó csapatot, előbb a SMAFC-ot, majd a bajnoki címvédő Bonyhádot. A mostani találkozó külön érdekessége volt, hogy a vendégek edzője az a Molnár István, aki az előző három szezon során a mi együttesünket irányította, a mieink vezetőedzője pedig Szarvas Gábor, aki sok éven át játszott Molnár István keze alatt Veszprémben illetve Törökbálinton.
Nos, a bemutatáskor, ahol előbb a vendégeket szólítja a műsorközlő, a népszerű "Kicsit" nagy taps köszöntötte a törökbálinti publikum részéről. De persze még nagyobb a hazai játékosokat és vezetőedzőnket, akik ezt azzal hálálták meg, hogy az első pillanattól fogva remekül játszottak, és magabiztosan nyerték meg a mérkőzést.
Bár az első kosarat a vendégek szerezték, együttesünk rögtön az elején magához ragadta az irányítást, és inkább csak az akarásból származó néhány kezdeti pontatlan befejezésnek és egy kis balszerencsének tudható be, hogy hat perc után a vendégek vezettek (8-9). Mint később kiderült, ez a meccs során ekkor történt meg utoljára. Az első játékrész végén négy pont volt az előnyünk (19-15).
A második negyedben hamar elhúztunk, elsősorban a kiváló védekezésnek köszönhetően. Hosszú percek teltek el győri kosár nélkül, a játékrész első kilenc percében összesen öt vendégpont került a jegyzőkönyvbe - igaz, az utolsó percben ezt megtoldották néggyel. Így is jelentős, 17 pontos különbségnél mentek be a küzdő felek a nagyszünetben az öltözőbe (41-24).
A második félidőt viszont rosszul kezdtük, és a mi gólcsendünk mellett az első két percben öt pontot szereztek a vendégek, akik így kissé közelebb férkőztek (41-29). De mielőtt még vérszemet kaphattak volna, beindult a hazai gépezet, és a negyed maradék időszakában 24-7-es etapot produkálva, végképp eldőlt a mérkőzés (65-36).
A záró negyedben már volt 71-38, majd 81-45 is az állás, játékosaink sokszor nagyon szép megoldásokkal szórakoztatták az ezúttal is remek hangulatot teremtő, és csapatunkat most is végig segítő közönséget.
A Győr közelmúltban elért eredményei alapján szorosabb mérkőzésre számítottunk, de csapatunk kitűnően szervezett játékkal, remek teljesítményt nyújtva, sima győzelmet aratott. Igazi csapatmunka volt, az éppen nem játszók is végig együtt éltek a történésekkel, jó volt nézni az egységesen, jól működő együttest.
Bihari Máté végig sziporkázott, valóságos energiabombaként cikázott a pályán, dobta a pontokat, szedte a lepattanókat. Jakab Péter is kiválóan, igen gólerősen játszott, és az együttes játékát remekül szervező Spiriev Olivérrel együtt remekül védekezett. Bódi Ferenc pedig Bódi Ferenc...
Ezzel lezárult az alapszakasz első köre. A 11 mérkőzésből 9 győzelem és 2 vereség a mérlegünk, hazai pályán megőriztük veretlenségünket. A nyugati csoport tabelláján, picivel jobb gólkülönbségünknek köszönhetően, pillanatnyilag az első helyen állunk, igaz, ha a végső sorrendet eldöntő egymás elleni eredményt nézzük, akkor az a Bonyhádnak kedvez. De velük még lesz egy találkozónk, mégpedig Törökbálinton.
Jól sikerült tehát az első kör, de nincs megállás, szünet nélkül folytatódik tovább a bajnokság. Legközelebb az ötödik helyezett Pápai KC vendégeként lépünk pályára. Ellenük a tavalyi bajnoki szezonban mindkétszer kikaptunk, igaz a mostani szezonban hazai pályán legyőztük őket. Nehéz feladatnak ígérkezik a pápai meccs, de természetesen a győzelem reményével és igényével várjuk a pénteki mérkőzést. És persze nem tétlenül várjuk, hanem folytatjuk a komoly munkát, a mindennapi felkészülést.
Szarvas Gábor vezetőedző: Az előző fordulóban a Bonyhád legyőzésével a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetés győzelmét érte el a Győr. A mai mérkőzést azonban tökéletesen kontrolláltuk. Hibátlanul működtek a csapatrészek, a védekezésünk magas színvonalú volt. Az alapszakasz félidejére kialakult az a rotációnk, amivel fel tudjuk őrölni az ellenfeleket. Tizenegy fordulót követően nincs nálunk jobb győzelmi mutatóval rendelkező csapat az NB1/B-ben, ami egy nagyon jó részeredmény. Most kell mindenkinek - edzőnek és játékosoknak egyaránt - még alázatosabban, keményebben és odaadóbban dolgoznia, hogy ezt a pozíciónkat megőrizzük az alapszakasz végéig. Nagyon büszke vagyok a csapat eddigi teljesítményére és arra, hogy mentálisan milyen magas szintre értünk.