Kiütéses vereség

Hiába készültek meglepetésre Utasiék, még szoros meccset sem sikerült játszani a bajnokesélyes otthonában. A dobóteljesítmény ezúttal is siralmas volt, ráadásul a 27. perctől a Kosársuli védekezése is összeomlott.

Ugyanúgy folytatták a vásárhelyi játékosok, ahogy két hete Salgótarjánban befejezték: képtelenek voltak az első 5 percben kosarat dobni (9-0). Babut és Utasi révén azután megtört a kosárcsend, de a Törökbálint  centerei nagyon éltek a palánk alatt (19-10).

A második negyedben  Kukla is bekapcsolódott a pontgyártásba, a 13. percben így már egészen elfogadható eredmény állt a táblán: 23-19. A Vásárhely irányítói kapkodtak, bedobói a legtisztább helyzeteket is kihagyták. A hazaiak ezzel szemben okosan játszottak, és magabiztosan dobtak kintről. Hiába játszott remekül és ponterősen Utasi, hiába dobott szép kosarakat Kukla - visszaállt a tíz pont körüli hazai előny (40-31).

A második félidőt kiválóan kezdte a vendégcsapat. Jól működött a védekezés, Utasi pedig sorra dobta a szebbnél szebb kosarakat - egyszerűen foghatatlan volt (44-42). A negyed közepe nagy küzdelmet hozott, sok hibával mindkét részről. A vásárhelyi centerek elfáradtak, a Vas/Czibere páros továbbra sem tudott betalálni, egyedül Sziágyi büntetőkből dobott pontjai tartották fönn a reményt (59-51). A játékrész végén a Törökbálint tudott csak kosarakat dobni, így el is dőlt a meccs: 67-51.

Az utolsó negyedben összeroppant a Kosársuli védekezése, sorra kapták a triplákat, meg a ziccereket (87-57). Az utolsó percekben végre Czibere dobott két triplát, és a 100 kapott pontot is sikerült elkerülni, de a végeredmény katasztrófális lett: 96-66

dr. Elek András edző: "A támadójátékunk ismét csődöt mondott, sajnos egyikünk sem tudja miért. A most következő négy hetes meccs-szünetben meg kell találnunk tavalyi önmagunkat."

Forrás: 
Vásárhelyi Kosársuli