Kiszenvedett győri győzelem Pasaréten
november 12, 2011 - 23:36
A Győr nagyon nehezen nyert az utóbbi hetekben alaposan feljavuló, s ezt ismét igazoló Vasas otthonában, a Sopron viszont magabiztosan verte a Ferencváros együttesét. A nyeretlenek csatájából a BSE került ki győztesen, a másik alsóházi összecsapást pedig a Diósgyőr váratlanul magabiztosan nyerte Cegléden.
Vasas UNI SEAT Győr 46-49 (10-17, 13-9, 6-13, 17-10)
Nem volt az a könnyed sétagalopp a kaunasi Euroliga-vereség után a győriek számára a fellépés a Vasas otthonában. Küzdelmes, "védekezős" meccset játszott az utóbbi hetekben remeklő fővárosi együttes a győriekkel. Az első szakasz után 7 ponttal a nyugodtabban kezdő Győr vezetett, ám szünetre 3 pontra feljött a védekezését rendező Vasas.
Szünet után Rasheed jórészt büntetőkből szerzett kosaraival ismét ellépett a Győr, ám a befejező tíz percben a Vasas mindent egy lapra feltéve Adamecz vezetésével próbált felzárkózni. A gyengén dobó, fásult győri csapat ellen az utolsó percre fordulva 2 pontra jött föl a Vasas, s labdája is volt, de az így is erején felül küzdő fővárosiak egyenlíteni, s fordítani nem tudtak. Ami még
Forrás:
Kezdő5.hu