Kijött az osztálykülönbség
Az NB-I/B és alsóbb osztályú csapatok számára kiírt Dr. Hepp Ferenc Kupában az NB-II-es Józsefvárosi KC ellen Budapesten játszott együttesünk, és magabiztos, több mint félszáz pont különbségű győzelmet aratott.
Józsefvárosi KC - MTK Törökbálint 56-108 (14-34, 10-32, 16-26, 16-16)
Budapest, Práter utca
Statisztikát nem vezettek, így ezúttal csak a dobott pontokat tudjuk közölni:
MTK Törökbálint: Spiriev Olivér 10/3, Wehner Zoltán 13/6, Máriás Gergely 9/3, Bihari Máté 21, Baross Kristóf 7, Bódi Ferenc 12, Horváth Kristóf 11/9, Mostbacher Antal 10, Bíró Bence 6, Takács-Varga Bendegúz 7/3, Dobos Márk 2, Tóth Richárd
Csapatunk megtisztelte azzal az egy osztállyal alacsonyabb bajnokságban szereplő házigazda gárdát, hogy profi módon komolyan vette a mérkőzést, és az első perctől fogva koncentráltan, helyenként látványosan játszott. Ennek következtében az első negyed után 20, a félidőben pedig 44 pont volt a különbség.
A második félidőben még többet játszottak a 16-18 éves fiataljaink, és így is fölényben voltunk. Az utolsó etap elején megakadtak ifjoncaink támadásai, és egy kisebb gólszünet következett a részünkről, de a végén annak ellenére közel dupla annyit dobtunk, mint a házigazdák, hogy kisebb sérülések illetve betegség miatt ezúttal hiányzott a keretből Jakab Péter, Fleck Bálint és Csempesz Balázs.
Szarvas Gábor: Az általam várt magabiztossággal és különbséggel győztük le a Józsefváros csapatát. Felnőtt mérkőzésen debütált Dobos Márk az U18-as csapatunk irányítója, aki jó játékkal hálálta meg a bizalmamat. Mindenki jól játszott, de Baross Kristóf palánk alatti uralmának örültem a legjobban.