Kiizzadtuk a győzelmet Veszprémben
Sok hibával játszottunk - főleg az első félidőben -, és hátrányba kerültünk Veszprémben, de végül sikerült megszereznünk a győzelmet.
Veszprémi ESC - MTK Törökbálint 75-84 (25-21, 19-16, 16-26, 15-21)
Veszprém, Vetési Gimnázium sportcsarnoka, 300 néző
Ezúttal Fülöp Botond nem tudott a csapattal utazni, a többiek - köztük új igazolásunk, a korábbi sokszoros korosztályos válogatott Bíró Bence is - Molnár István vezetőedző rendelkezésére álltak.
Tudtuk, hogy Veszprémben nem könnyű nyerni (a múlt héten a listavezető Bonyhád ellen 37 percig vezettek a hazaiak), mégis pontatlanul, sok hibával kezdtük a mérkőzést. Négypercnyi játék után már 11-4-re vezetett a hazai alakulat, amelyből pedig több játékos is hiányzott. Utána felzárkóztunk 11-10-re, de megint megálltunk, és 19-12-re elment a Veszprém, és az első negyed végére is maradt négypontnyi előnyük.
A második negyedben is hibát hibára halmoztunk, és hamarosan 30-21-es állást mutatott az eredményjelző. Egy kicsit pontosabbá vált a játékunk, de 35-31 után újfent jöttek a hibák, és a félidőben 7 pontos hazai vezetésnél mentek a csapatok az öltözőbe (44-37).
Azt gondoltuk, hogy a szünetben sikerül rendezni a sorokat, de az első két perc nem ezt mutatta, 48-39-re alakult az állás. Ekkor végre elkezdtünk védekezni, Bihari Máté és Bódi Ferenc kapkodták a lepattanókat, és a támadások is precízebbé váltak, és egy 15-0-ás rohanással hatpontos előnyhöz jutottunk (48-54). De aztán egy kicsit megint "hátradőltünk", és a veszprémiek visszavették a vezetést (60-58). Bódi középtávolijával és Hájer Ádám triplájával mégis mi kezdhettük némi előnnyel a záró etapot (60-63).
De a Veszprém továbbra sem adta könnyen a bőrét, és a hazai szurkolók is egyre lelkesebben biztatták övéiket - még jó, hogy a "Dajka-dob" segítette a mieinket! Kellett is a támogatás, mert öt perccel a vége előtt 71-68-ra megint a Veszprém vezetett. Végre megint védekeztünk, a támadásban pedig jött Mr. Clutch (Wehner Zoltán) menetrendszerinti triplája, Szarvas Gábor fontos góljai (az egyik egy tripla) és Bódi kosara, majd újfent Wehner talált a hazai gyűrűbe, végül Bihari négy pontja zárta a 16-2-es sorozatunkat.
Erre szokták mondani, hogy "nehéz szülés volt"... De a lényeg, hogy ezt a győzelmet is behúztuk, és jó helyzetben, a nyugati csoport második helyén várjuk az alapszakasz utolsó négy mérkőzését. Más kérdés, hogy mind a négy hátralévő meccsünk rangadónak ígérkezik, és bizony a Veszprémben mutatott teljesítmény azokon kevés lenne a sikerhez. De remélhetően már a jövő heti, TF-Budapest elleni találkozón, és utána az idegenbeli megmérettetéseken is az igazi tudását mutatja majd a csapat.
Molmár István vezetőedző: A fiúknak a mérkőzés után az öltözőben csak annyit mondtam: "Az egyik szemem sír, a másik nevet..."
A Veszprém nagy lelkesedéssel és jó játékkal alaposan megnehezítette a dolgunkat. Mi is nagy segítségükre voltunk a hazaiaknak ebben. Hétközben és a bemelegítésnél is már éreztem, hogy nem vagyunk "itt". Szerencsére a második félidőben volt két-három olyan játékosunk, aki a védekezésben odatette magát, s ezzel mérkőzést tudtunk nyerni.
Sokkal fegyelmezettebben kell játszanunk, hiszen ennyi eladott labdával és technikai hibával csak most lehetett - és nem is könnyen - győznünk.
Egyébként Szathmáry Attila veszprémi barátomat idézném, aki gyakran, s a mostani mérkőzés után is mondta , hogy " a győztes meccset nem kell megmagyarázni", de én még azt fűzöm hozzá, hogy tanulni viszont kell belőle.