Kezdődik az EC: Temesvár-Körmend!

  gárdája, mely a Szombathely ellen győzelemmel hangolt az EC csoportkörben történő bemutatkozására. S ha a dolgok jól alakulnak a vasiak számára, akkor még az is elképzelhető, hogy rögtön meglephetik az első riválisukat.

 BC Timisoara

A Temesvár négy év elteltével lép ki ismét a nemzetközi porondra. 2008 őszén debütáltak az EuroCup-ban, ahol két kaotikus mérkőzés után (mindketten az idegenbeli meccset nyerték), összesítésben mindössze egy ponttal maradtak alul a BC Dnipro ellen, így búcsúztak a kupasorozattól az első selejtezőkörben. A lila-fehérek két sikerrel nyitották a román pontvadászatot, de rögtön belefutottak két vereségbe is, legutóbb sikerült 50% fölé kozmetikázni mérlegüket, így 4-2-vel állnak. Persze nem elhanyagolható tény, hogy az addig veretlen Oradeát múlták felül, idegenben, valamint a Pitestit verték a Jovanovic, Jelenic, Sarovics trió közreműködésével. Utolsó mérkőzésüket pénteken játszották, azóta nem akadt más feladatuk, mint készülni a Körmend elleni EuroChallenge nyitányra. A Temesvár rendesen belecsap a héten a jóba, ugyanis öt

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu