Kezdődik a Magyar Kupa

2013 második tétmérkőzésén a Magyar Kupában lép pályára az Atomerőmű SE. A trófeát korábban négyszer elnyerő piros kékek ezúttal a B csoportos MTK- Törökbálint ellen mérkőznek idegenben.

Molnár István csapata remekül teljesít, az NB I/B Nyugati csoportjában a Bonyhád mögött jelenleg második és a „B” Ligások számára kiírt Hepp Kupában harmadikként zárt. Az MTK- Törökbálint keretében Szarvas és Wehner a két legrutinosabb játékos, akik élvonalbeli múlttal is rendelkeznek, tehát a fazont is ők szabják a gárdának.

Az Atomerőmű SE remekül kezdte az évet, a Szombathely ellen magabiztos győzelmet aratott a Garcia legénység. Az új légiós Levy kiválóan mutatkozott be, 22 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt és továbbra is az „A” csoport harmadik helyén áll. Az Atomosoknak a Zsoldos sereg nem okozhat gondot, bár a második vonal nem lebecsülendő, főleg annak tudatában, hogy a MAFC és a Kecskemét is első ligás együttest búcsúztatva a már a legjobb nyolc között található.

A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el. Az MTK- Törökbálint- Atomerőmű SE összecsapás január 19-én 18 órakor kezdődik.

Az MTK- Törökbálint kerete:
SZARVAS Gábor  1981. 01. 09.  187 cm  1-2
WEHNER Zoltán  1982. 03. 19.  191 cm  2
RADOVICS Richárd  1987. 07. 15.  198 cm  3
BAROSS Kristóf  1988. 07. 26.  208 cm  5
BIHARI Máté  1987. 06. 07.  195 cm  3-4
SPIRIEV Olivér  1991. 02. 11.  190 cm  1
HORVÁTH Bence  1990. 05. 23.  201 cm  4-5
MERZA Domonkos  1992. 04. 22.  
FÜLÖP Botond  1995. 01. 12.  198 cm  3-4
TÓTH Richárd  1996. 06. 29.  178 cm  1
TAKÁCS-VARGA Bendegúz  1996. 07. 17.  188 cm  1-2
FERNENGEL Bálint  1990. 03. 19.  194 cm  4-5

Vezetőedző:

Molnár István 

MTK Törökbálint  - Atomerőmű SE  2013.01.19. 18:00

Forrás: 
ase.hu