Kedden bajnoki meccsek Törökbálinton
január 20, 2014 - 12:05
Szokatlan időpontban, kedden játssza felnőtt és U23-as csapatunk is a következő bajnoki találkozót Törökbálinton, az ellenfél a Budafoki KK lesz.
A soproni remeklés után máris láthatja a hazai közönség a kedvenceket, kedden 17 órakor a felnőtt, majd 19:15-kor az U23-as együttesünk lép pályára.
Mindkét találkozón mi vagyunk az esélyesek, de főként a fiataloknál jó lesz vigyázni. A Budafok igen szoros mérkőzéseken kapott csak ki az éllovasoktól, és emlékezzünk rá: Budafokon mi is csak a meccs végén tudtunk elhúzni.
A szokatlan időpont ellenére reméljük, hogy szurkolóink ezúttal is a szokott lelkesedéssel segítenek a győzelem megszerzésében, amit a fiúk ezúttal is igyekeznek majd meghálálni.
Mérkőzés: