Kecskemét – Salgótarján döntő lesz az élvonalbeli tagságért

Salgótarján – Kecskemét döntő lesz az élvonalbeli tagságért, ez már biztos, ugyanis a mindkét együttes győzött az utolsó fordulóban. A KTE Duna Aszfalt az MTK Törökbálint otthonában nyert 93-72-re, míg a Nógrád megyeiek a Testnevelési Főiskola ellen diadalmaskodtak négy ponttal szintén idegenben.

Az NB I/B keresztjátékának utolsó fordulójában még egy nyitott kérdés maradt, méghozzá az, hogy melyik együttes lesz a döntőben a KTE Duna Aszfalt ellenfele. Az már korábban biztos volt, hogy a lila-fehérek ott lesznek a fináléban, amely az élvonalbeli tagságról dönt, ám Salgótarján és az MTK Törökbálint még versenyt futott a második helyért. Nehezebb dolga az MTK-nak volt, ugyanis ha sikerült volna megverni Sztojan Ivkovics együttesét, akkor még annak a feltételnek is teljesülni kellett volna, hogy a Salgótarján vesztesként hagyja el a pályát a TF otthonában.

Ezek közül azonban egyik sem vált valósággá: a KTE Duna Aszfalt 93-72-re nyert, míg a Salgótarján 82-78-ra, így ez a két együttes vívhatja majd a kétmeccses döntőt az élvonalbeli tagságért – írja a ktekosar.com.

MTK Törökbálint – KTE Duna Aszfalt 72-93

Forrás: 
kesport.hu