Közönségszórakoztató előadás
A Pécsi EAC elleni mérkőzésen hamar kiderült, hogy ezúttal nincs egy súlycsoportban a két csapat. Játékosaink arra törekedtek, hogy szép, látványos megoldásokkal szórakoztassák a közönséget.
MTK Törökbálint - PTE-Pécsi EAC 83-50 (19-6, 18-11, 27-13, 19-20)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola és Sportközpont, 150 néző
A lebetegedett Bódi Ferenc nélkül álltunk ki az alapszakasz második körének első mérkőzésére. Az ilyen "kötelező" győzelmekkor néha félő, hogy nem kellő koncentráltsággal kezdődik egy-egy mérkőzés, de most szó sem volt erről. Az első pillanattól kezdve egyértelművé tette együttesünk, hogy ez egy "fix egyes" meccs.
Helyenként egészen jól védekeztünk, amit mutat, hogy az első negyedben csak 6, és a másodikban is mindössze 11 pontot tudtak dobni a vendégek. Így a félidőre gyakorlatilag már el is dőlt a mérkőzés (37-17).
A harmadik negyedben már leginkább arra törekedtek játékosaink, hogy a közönség számára látványos megoldásokkal is kedveskedjenek. Élményszámba ment például Szarvas Gábor egy-egy pazar átadása vagy amikor Spiriev Olivér sprintfutás közben feladta a labdát Bihari Máténak, aki azt a levegőben úszva zsákolta a gyűrűbe a labdát. Örömteli volt Fülöp Botond motivált, ponterős játéka is. Közben a különbséget egyre növeltük, és a harmadik játékrész végén már 64-30-ast mutatott az eredményjelző.
A záró etapban minden játékosunk pályára tudott lépni, és a legtöbben pontot is szereztek.
Gratulálunk Goda László játékvezetőnek, aki első NB-I/B-s mérkőzését vezette, méghozzá kiválóan.
Molnár István vezetőedző: A szerdai rangadó után természetesen nem tudtunk olyan koncentráltan játszani, de azért voltak szép pillanataink. A legnagyobb öröm, hogy mindegyik játékosomnak sikerült játéklehetőséget biztosítani.